2010. május 27., csütörtök

Sznobok mackónadrágban

lassan már egy hónapja, h beültettek a kasszába. először csak próba volt, mellém állt az éppen "ráérő" vezető és megnézte hogyan boldogulok. mivel javarészt délutánra osztanak be, így csak kb 1hete derült ki,h rosszabb délelőtt pénztárosnak lenni. szinte egymást érik a mackónadrágos, jobb esetben öltönyös gazdag pasik, akik 10-20ezressel fizetik ki az alig pár100 ft-os vásárlásukat. de nem ám csili-vili pénztárcából, hanem csak úgy zsebből rántják elő a papírpénzt. vagy még láttam olyat is,h "pénzcsipeszből" halássza ki a szerinte megfelelő címletet.  :(((  úgyhogy esélyem sincs aprót kérni. így hát én lettem a hunyó, mert 3x is elfogyott a váltópénzem pár óra alatt az ilyen "gyökerek" miatt. igaz sok jó pasi/apuka jár le vásárolni, lehet flörtölnöm kellene néhánnyal, mert lassan úgy érzem, nekem már csak ők maradnak: a nős többgyerekes, jobb esetben elvált apukák.  :(((   van egy pasi, akit mindig egyedül látok vásárolni, sem gyerek, se asszony/barátnő nincs soha mellette. ha van másik pénztáros, akkor inkább nála fizet. vmiért nem mer az én soromba jönni.  nagggyooon gyanúúús. mellesleg nekem tetszik a pasi, de én nem kezdeményezhetek...

2010. május 10., hétfő

kissé peches vasárnap

szombaton lenéztünk a Fórumba. mivel legutóbb a Mekiben ettünk "fonnyadt" kaját, most a Burger King kapott esélyt. "Pasim" nem rajong ezért az ízvilágért, a grillezett marhahús nekem viszont bejön. érdekes módon ettől még nem fájdult meg soha a gyomrom :D  most csak ő fanyalgott a szendvicsevés közben. én előre szóltam,h nekem sok lesz ez az adag. de ha már kifizette, akkor legalább egyem meg (csak a sültburiból hagytam meg a felét :D ). legutóbb láttuk,h bezárt a Saturn, gondoltuk,h már megnyitott a MediaMarkt, amit a helyére szántak. még nem...  egyre inkább elgondolkozom azon,h el kellene hagyni ezt a "lezser" stílust, amit pólóhordással valósítok meg. még a névnapom előtt vettem 2 rövidujjú inget a Karátban (kissé műszálhatásúak) alig 2ezerért. ebbe az átváltozásba belekerült még tavaly,h legyen 1óra is a kezemen, mert úgy az olyan "menő" kiegészítő is lehet. bár divat a nagyméretű "krumplik" hordása,a mi vékony kezünkön szarul állna. megint benéztünk az Orex-be , de míg én az alap ketyegőkért rajongok, addig Ő egy Chronograph-szerű, csili-vili stopperes kütyüt nézett ki magának. hááát végülis, mondhatni elég sokba vagyok neki, törleszthetnék vissza is vmit. de kicsi volt a kínálat, lehet a Roger's-be kellene beköltözni, óravadászatra...
na meg hallotta a héten vhol,h a Skála kiárusítást csinál 50% kedvezménnyel. hááát mit is mondjak. igaz 22-e óta tart az akció a kiírás szerint, az ingeket bogarászva, elég siralmas látvány tárult elém. 2990-ért adták azokat az (kínai) ingeket amiket a Karátban 1990-ért. persze az eladó szinte nevetve mondta,h ilyen kis méretet nem találok már, de azért nézzek szét az asztalon (turkáló-feeling). sajnos igaza volt, vagy 38-as, vagy pedig 42-es felettiek voltak. csak a hosszúujjuak között lett volna a méretemben ing. felejtős! megint a Karátban vásároltam, ahol most már 1990/db áron vettem két kockás, de legalább rövidujjú inget.

tegnap reggel hn8 tájban jött az sms, h náluk esik az eső, ahogy a buszhoz ment. itt sem volt verőfényes napsütés, de legalább nem esett az eső. mire kimentem a 9órási buszhoz elkezdett szemerkélni. nagyjából ennyit kaptunk Szoboszlón is az esőből. most a kinti víz kicsit hűvösnek tűnt , na meg mivel elindult a szezon, kicserélték benne a termálvizet, hypo-sra.  :O   11után bementünk a belső, zárt, de nem fedett medencékhez, ahol a 36fokos vizet meg melegnek éreztük. n1 tájban elindultunk az éttermek irányába. úgy döntöttünk a törzshelyünkön, a Kerék-csárdában ebédelünk. az elsők között lehettünk, mert a második fogás tegnapinak tűnt. nemcsak kinézetre, hanem ízre is. így a pincér "csak" 120ft borravalót kapott kettőnk után. hiába mondtam neki,h a papucs kikezdte a lábam, muszáj volt a tavat körbelsattyogni. persze a legfontosabb a nudi volt, mert közben kisütött a nap és látni akarta milyen állapotban van a hely. érdekes módon, elég sokan voltak már  bent, pedig alig 10perce sütött ki a nap. utána visszaültünk a  belső medencébe, majd melegünk lévén a kinti hypos langyosba. sajnos a sofőr tökölése miatt "pasim" nem érte el a csatlakozó buszt hazafelé, így engem kísért a megállóba. itthon vettem észre az úszógatyó mosása közben,h az orrom piros lett, a homlokom meg rózsaszín. megkapta a nap. a holnapi szabadnapom délutánján a Malomparki MM-be megyünk DVD-t turkálni. mivel most hétvégén dolgozni fogok, így max délutáni uzsizás lesz valahol, meg sétálgatás a városban.

2010. május 4., kedd

egy kis tavasz...

szombaton ebéd után ledőltem kicsit, öcsém rosszalását lesz*rva. kettő után felébredtem, majd összekaptam magam és irány a Vekeri-tó. igaz a felüljárót felújítják, de ahol a gyalogos elfér, ott én is átgurulok a bicóval.  :D ahogy kiértem a városból lelassított a szembeszél. kiérvén szinte majális-feeling fogadott. tele voltak a parkolók, sőt az út szélén is voltak kocsik. beljebb érve egy kisebb vidámpark is volt, körhintával meg forgóval. sikerült egy talpalatnyi helyen letáboroznom a keróval. pár perc múlva egy "félprofi" bringás telepedett 2méterre tőlem. bár párszor összeakadt a tekintetünk, pár perc múlva már nagyban telefonált vkivel. szerencsére nem hallottam miről így nem kombináltam semmit. igaz levette a biciklis felsőt, ami alatt egy inkább sovány, mint izmos mellkas villant meg, már amennyire láthattam, mert nem felém fordult. :(   majd 1órát pihengettem és elindultam hazafelé. titkon reménykedtem benne,h utánam jön. kicsit túlzásba vittem a sebességet a felüljáróra hajtáskor, így be is görcsölt a 2combom, de a belvárosban már alig lüktetett benne a fájdalom. itthon meg kenegettem krémekkel, így vasárnap már nem is fájt amikor 2óra után szandálban kicsattogtam a termálba. ezúttal egyedül, mert a "pasim" nem ért rá. rögtön a kinti medencébe mentem,h ha "hideg" lesz a víz, akkor simán bemegyek. de kellemes meglepetésként jólesett a hőfoka, nameg az időjárás sem volt zavaró. pedig borult volt az ég. amolyan bármelyik pillanatban eshet-tipusú. voltak pasik, főleg párban, de nem igazán néztem őket melegnek. bár igaz, ami igaz, engem sem szoktak  :D   ha még kellettem volna vkinek simán odajöhetett volna, mert nem volt nagy tömeg. gondolom a strandon voltak a többi kanok! majd miután meguntam odakint, gondoltam bemegyek, hátha lesz "kapás". beültem a 38fokos medencébe is, majd átmentem a 35fokosba, ahol a masszázssugarak vannak. végre volt hely benne. itt viszont egyre feltünőbben kezdett szemezni velem egy srác, aki szerintem nem lehetett több 25-nél. kezdtem zavarban érezni magam, mert pont szemben ült a medence túloldalán. szerencsére hamarosan jött az apja és elhúzta a csíkot. 5-kor én is eljöttem haza. egészen tegnap reggelig nem is fájt a derekam. de amint kijöttem a zuhany alól, visszatért a fájdalom. rövid volt a hatás...

hétvégén meg győzködhetem szomorkodó "pasimat",h nem vadászni mentem a fürdőbe. ami egyébként IGAZ!