2011. szeptember 21., szerda
rend és béke honol...
persze nagyon megijedt, h most akkor tényleg vége a közel 2és fél éves kapcsolatunknak. úgy volt, hogy hármasban ünnepeljük meg pasim születésnapját. úgy érezte jobb lesz ha CSAK kettesben ünnepelünk, mert szerinte ránk fér :) dög fáradtan sétálgattunk a városban, majd kicsit lepihentünk és 7-kor elsétáltunk a Csokonai étterembe vacsorázni. csirkét akartam, de végül lebeszélt róla, így marhát ettem. rizs, saláta, és marhacsíkok palacsintában, de csípős szószban. de sajnos csak evés közben derült ki, így estére görcsoldóval enyhítettem a gyomorfájdalmamat. nem volt nagy ünneplés, ráadásul ajándékot sem tudtam venni, mert fogalmam sem volt, hogy mit vegyek, ő meg nem mondta mit szeretne :( a mai randit végül lemondtam fáradtságra hivatkozva. bár így legalább nem kellett kitalálni semmi kamuszöveget anyámnak, hogy miért nem alszok itthon. tehát a jövő hétig nem is találkozunk...
2011. szeptember 16., péntek
Vihar a biliben!?!?
tegnap visszapakoltunk a kisszoba beépített szekrényébe, miután 2x ki lett festve, h szép legyen belül. a ronda polcra selyempapír került, amit nem méretre vágtunk hanem hajtva lett. az én ötletemre a hajtást kívülre fordítottuk, így eltakarta az ócska deszkapolcot. még ő sértődött meg és letolt,h nem neki jutott az eszébe ez a jó ötlet. 2év után sem tudom még megszokni azt a szeretetet/szerelmet amit nyújt nekem, mindig meglepődök az apró pusziktól, amiket random szerűen kapok tőle. aztán ahogy beszélgettünk valahogy kibukott a téma, hogy én még mindig félek tőle (ez Kékestetőn derült ki!). ami igazából akkor kezdődött amikor belevágtunk a közös lakásba. azóta mindennel elégedetlen: ronda üres a lakás, csak jönnek a csekkek, elromlott a sógorától vett hűtő, nincsen csillár a szobákba (de nem is veszünk, mert nincs aki felszerelje). megváltozott! ez az örökös nyűgösködés vagy micsoda, amit nem ellensúlyoz már az a szeretet, amit kapok tőle. persze rossz napja volt a melóban, mert túlórázni kellett neki fél órát. nagy ügy, egy hónapban 1x???? én még egyetlen reggeli műszakból sem tudtam eljönni úgy, hogy legalább 1órát ne tartsanak ott INGYEN! szóval csendben is maradhatna... persze bedurcizott emiatt az egész "félek tőled" miatt és 8-kor már a fal felé fordult, amíg én néztem a tv-t. reggel is folytatta a duzzogást, még ő nézett csúnyán mikor: jó reggelt-et köszöntem neki. nem is viszonozta. majd itthonról msn-en volt hajlandó szóba állni velem. azt mondta: elszomorodott,h félek tőle. szerinte nem normális,h egy kapcsolatban az egyik fél retteg a másiktól, miatta vagyok kikészülve, tőle fáj a fejem. meg biztos van már másik jelölt és már szabadulnék tőle. - persze ez már megint csak egy újabb kombinálás, amikor beleképzel vmibe, vmi mást. erre azt válaszolta,h biztos nem sok célom van vele. meg hogy én túl érzékeny vagyok, ő meg túl szemét. nem tudja mit csináljon, mert én nem bújok hozzá - persze mikor félek tőle, meg nem bírok megfelelni neki. szerinte tegnap darabokra hullott a kapcsolatunk!!! mert túlságosan magához akar láncolni, szerinte ezért történik ez. ( NEM IGAZ!) leesett neki,h attól félek, h nem tudok megfelelni neki, meg én zárkózott vagyok (EZ IGAZ!) ő meg lobbanékony (EZ IS IGAZ). írtam neki,h nem itt kellene ezeket megbeszélni. most meg valami nagy elbeszélgetésre akar készülni úgy,h most lesz a születésnapja és a haverja át akar jönni inni, ami ottalvást jelentene, de nincs vendégágyunk. szóval vihar van a biliben!
2011. szeptember 13., kedd
mintha mi sem történt volna...
most úgy tűnik, mintha mi sem történt volna. megrázza magát és minden rendben van??? hétfőn aztán megvettük a centrifugát, nem volt nehéz, meg nem is kellett messzire cipelni. már csak egy kis lavór kellene alá, amibe csorog a víz. na meg kifestettük a kisszoba beépített szekrényét. igaz csak 1rétegben, mert utána 2órát száradni kell a második réteg előtt. így az mára maradt, amit már egyedül csinált meg a pasim. minden nap mégsem alhatok nála, az itthon nagyon feltűnő lenne. vett pár ecsetet a praktikerben, amivel elérhetőek a sarkok, amiket a henger nem ért el. csütörtökön megyek fel hozzá újra, hogy ottalhassak.
2011. szeptember 9., péntek
hagyjuk abba???
fáradt vagyok és nem nagyon van kedvem ahhoz a pörgéshez, amit pasim szeretne. nem tetszett neki az ing, ami rajtam volt. miután lepakolta a táskáját a lakásban, elsétáltunk a Hajdu márkaboltba centrifugát nézni, bár ahogy láttam rajta hajlik még az automata mosógép felé. igaz félti a márkás cuccait, nehogy ronggyá mossa a gép :) n5-re értünk oda, de nem volt még nála kp, kártyával meg nem lehet fizetni. meg 10percünk lett volna visszaérni az atm-től. szóval vszeg jövő héten lesz megvéve. húzta a száját, hogy csak 20% kedvezményt adnak a Fórum 30üzletében. nem engedte újfent, hogy bármit fizessek. bementünk a J.Press-be én 2pár ő 3pár zoknival bővítette a ruhatárát. végül mégis sikerült fizetnem a Burger King-ben elfogyasztott "vacsoránkat". persze estére mindkettőnkre rátört a fáradtság és bealudtunk. én nem mertem zavarni, pedig még alig múlt este9, reggel viszont nagyon rámizgult. bár nem szeretkeztünk, de csak az érdekelte, hogy nekem jó legyen. de reggeli után mégis a fejemhez vágta,h ha ő nem nyúl hozzám, akkor semmi sem történik. nem értem. aztán bezártuk a lakást és eljöttünk. msn-en folytatta a szekálásomat, haverja kérdezte tőle, h hogyan van még türelme hozzám. mert nyilván neki már nem lenne. ma megtudtam,h hétfőtől szabin leszek, de hétvégére majd be kell mennem dolgozni. ezt most este8-kor meg is írtam neki, amire az volt a válasza:"legalább kipihened magad otthon" már nem kellek neki???
2011. szeptember 4., vasárnap
2hét röviden, tömören
2hét: nagy idő. mégsem történt olyan sok érdekes dolog. persze minden nézőpont kérdése. 24-én voltak vízórát olvasni, gondoltam felugrom aznap az üres lakásba egyuttal. persze pasimat is felhívtam,h jönnek vízórát olvasni, meg hogy másnap délutános leszek, így megkért arra, hogy aludjunk együtt egy éjszakát :) behozta otthonról a dvd-lejátszót, meg 1-2 filmet (persze pornot is!). vacsoraképpen bezabáltunk a mekiben és este megnéztük a Koktél c filmet, a végére én bealudtam :( a héten meg csütörtökön délután futottunk össze. persze kedd óta újra dolgozik, este 7-re értek a lakásba a Digi emberei bekötni a tv-t. tiszta ideg volt mert 5-kor még sehol sem voltak a "fiúk" az üf-os csajszi meg azt mondta a telefonba, hogy a fiúk 8-ig dolgoznak. már nem volt kedve hazabuszozni aznap, éhesen lefeküdt aludni. szóval csütörtökön elvonszoltam magam a Malomparkba, vettünk egy kisebb lábast, meg belevaló virslit vacsorára. felvágott reggelire, meg zsemlék. filmet végül nem néztünk, csak kapcsolgattunk a csatornák között. reggel 4-kor kelés, mert nekem fél6-ra melóba kellett mennem. persze panaszkodott megint, h csak heti 1x vagyunk együtt, ő meg hétfőtől bent alszik az "üres" lakásban (nélkülem). igaz a hétvégékre hazamegy krumplit ásni a szüleivel (abból lesz pénz a törlesztésre). mondom neki, jó akkor ideköltözöm. persze megint csak panaszkodik,h fent kell tartani a látszatot, vagyis nekem a kisszobába kell beköltöznöm, ami persze még teljesen üres. venni kellene bele minimum egy ágykeretet, amibe berakhatnám a matracomat, amit kb 1éve vettem (azóta legalább nem fájós derékkal kelek! :D ). mindig a pénzen problémázik, persze valahol igaza van: drága az élet. De tőlem nem fogad el semmit, ne költsem a kis fizetésem, éppen elég, hogy anyámékat (pontosabban az ellátásomat) fizetem belőle. szóval nem tudom hogyan tovább. van lakás, de valahogy mégsem tudunk neki örülni. azt mondja arra jó ez a lakás,h legalább nyugodtan lehet benne dugni (sicc!).
ja és most volt a Debreceni Jazznapok. tavaly Szoboszlón szopattak még, így 2év után jutottam el újra. ezuttal csak szombaton mentem ki keróval és csodálkozva vettem észre,h eltüntek az árusok. se büfé, se cd, se borkostoló. a f5-ös koncert 10perc csúszással kezdődött és csak 50perces volt, pedig 1órásnak hírdették. gondoltam a következő koncertig a beállás alatt átgurulok a Fórumhoz és eszem bent valamit, kerót meg lezárom kint. kellett nekem a konferansziéra hallgatnom, aki 15perces szünetet ígért a köv koncertig, ami végül 45perces lett :( vagyis 15perces csúszással kezdődött a 6órai koncert, ami viszont hosszabb lett mint 1óra, de legalább jól éreztem magam, még ha egyedül is mentem oda. már sötétedett, amikor vége lett és hazakerekeztem. éjszaka fejfájásra ébredtem, meg hányingerre, muszáj volt gyógyszerhez nyúlni. így kissé megcsúszott a délelőttöm, a délutáni zárókoncertet kihagytam. holnap meg kezdődik újra a meló...
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)