2013. március 21., csütörtök

Én a munkanélküli

tegnap 11-re remegő gyomorral 1-1szem nyugtatóval és hasfogóval mentem a helyi főnökhöz "meeting"-re. kezet ráztunk, majd megkérdezte, tudom-e miért kellett jönnöm. előző nap mikor a bv szólt a behívás miatt, csak annyit mondott, ne idegeskedjek, ebben a hónapban még dolgozom. hááát nem lett igaza. szóval belecsapott a lecsóba: felemlegette a nyári hajdúszoboszlói incidenst. sajnos csak a papíron lévő anyagból meríthetett, aminek a fele ha igaz (erős jóindulattal). másik kifogása az volt,h túl sok boltban dolgoztam már, ami pedig azóta van hogy a multi megvett minket és drasztikusan emelkedett - és most is emelkedik - a munka mennyisége. igaz, azt kihangsúlyozta,h a "boltról boltra való dobálásom" (őt idézve) hátterében nem voltak nyomós okok. mégis ezt tűnt (szerintem) számára fontosnak, annak mérlegelésekor, hogy engem kirug a cégtől. választás elé állított: fegyelmivel távozok a cégtől (a 20napi fizetésemmel) vagy pedig közös megegyezéssel és +100e bruttóval (a fizun felül)! sajnos az utóbbit kellett választanom, hiszen nincs olyan ismerősöm, aki segítene/segíthetne a CÉG ellen indított perben. kérdésemre, h melyik változatban lesz még VÉGKIELÉGÍTÉS, azt válaszolta, h nekem az nem jár. na meg perelhetek, ha akarok, de ő meg van győződve,h azt nem veszítheti el. közölte velem, h délre meglesznek a papírok, és akkor jöjjek vissza. de addig sem maradhatok az előtérben, így maradt nekem a fűtetlen lepcsőház a cégajtón kivül. :(  n1-kor a papírjaimmal a bolt felé vettem az irányt, hiszen a munkaruhát még nem hordtam el (alig pár hónaposak), így visszaadom vagy kifizetem és megtarthatom. bementem a "volt" munkahelyemre ott szomorúan fogadtak, majd a bv-vel megbeszéltem, h buszfordultával viszem a másik köpenyt is. utána anyámékhoz indultam, h közöljem a hírt és a bizonyítványaimat elhozzam, hátha kell a munkaügyiben a másolat róluk. meg is lepődtek rendesen. apám nem volt otthon (azóta biztos tudja már) anyámnak mondtam,h haverommal megbeszélem meddig maradhatok nála, mikor kell visszaköltöznöm. ugyebár otthon nem tudják, hogy itt élettársi kapcsolat van, azt hiszik én a félszobában lakom. tehát azt kell mondanom,h maradhatok mert vigyáznom kell hétvégente a lakásra (érdekes hogy a 2napból 1napot anyuéknál vagyok).

ma pedig reggel vizsgálatra mentem 9-re a klinikára, hétfőtől lesz lelet, meg majd áprilisban értékel a doki. hamar végeztem, és a nálam lévő papírokkal, bizonyítványokkal felvillamosoztam a munkaügyibe. 10éve még arrébb volt majd 1km-rel, most a volt APEH épületben vannak. ott sem voltam tovább, mint fél óra, felvették az adataimat, 2iratot elkért a nő és közölte, h április 17-én menjek legközelebb. addigra elbírálják a kérelmemet a segély iránt, ami bruttó 2200ft/naptári nap. ebből lejön 10%nyugdíj és 16%adó  :(

2013. március 16., szombat

újabb látogató

a meglepetés akkor ért amikor belépést kezdeményeztem ide. felajánlotta, hogy a mobilomra egy ellenörző kódot küld ezzel megduplázva a biztonságos belépést.

múlt héten szabadságra zavart a bv, így már 8napom ki lett adva. egyre inkább úgy tűnik, júliusig elfogy az éves keret nagyja.  :( 
szóval (múlt) péntekre meghívtam első pasimat hozzánk, mert az "aktuális" pasim látni szeretné. fene tudja miért, mindegy. megérkezett és hamarosan kényelembe is helyezte magát a kanapévá csukott franciaágyon. mi meg az asztalnál ültünk, majd később áttelepedtünk mellé az ágyra. pasim csinált kaját is, gyümilevest, meg sült csirkét rizzsel. volt pasim meg faggatta az mostani pasimat a munkájáról nagyon érdekelte mit is csinál  :S  bekapcsoltatta a tv-t, zenecsatornát hallgattunk háttérzenének. volt pasim állandóan vmi demót akart látni, talán arra várt, hogy előtt dugunk??? hsizen még előző nap is attól félt, hogy fel lesz "nyársalva". volt pasim nem igazán mesélt a munkájáról, pasim meg nem nagyon faggatta. akkor mire kellett ez az egész???

csütörtökön este még zuhogó esőben jöttem haza, péntek reggelre több cm hó lepte be a várost. pasim így indult el a keresztfiához, majd ma pedig a szüleihez. mára a hó java elolvadt a szikrázó napsütésben. holnap meg én megyek a szüleimhez vasárnapi ebédre és vacsorára.