2012. november 22., csütörtök
lökdösődés...
úgy látszik gyenge csapat van a másik boltban, tegnap újfent jött egy hívás, hétfőtől megyek 4napra kisegíteni. ráadásul most még a posztomat sem tudtam meg. ezt majd hétfő délben fogjuk megbeszélni az ottani helyettessel (???) persze addig még átesek az itteni leltáron. fasza lesz, péntek reggeltől, kb este 10-ig, másnap hajnaltól meg leltár. csak lennénk már túl rajta...
2012. november 14., szerda
kisegítő lettem 1hétre
egy kisebb boltban kell helyettesítenem egy csajszit, aki beteg. sőt az ottani bv is táppénzen van, nemrég műtötték. a polcok szegényesek, a raktár szinte kong az ürességtől. remélem tényleg csak a héten leszek ott, mert ez borzalmas. néha-néha térnek be vevők. pedig a közelben semmilyen multi nincsen, ami elvonhatná a vevőket. aki betér az is javarészt "pénzváltónak" használja a boltot. jönnek az 5-10-20ezreseikkel, és vesznek párszázas tételeket. össz hárman vagyunk műszakonként a boltban: egy vezető (helyettes), egy mindenes (aki csemegére/kenyérre rohangál), meg egy pénztáros (ÉN!). pedig vannak panelek és kertesházak is a bolt körül. mégsincs forgalom. vagyis minimális.
pasim most nagyon náthás, folyik az orra, tüsszög, köhög. remélem segít rajta a NeoCitran, amit tegnap vett.
felmerült, hogy a Szilvesztert itt tartjuk a lakásban a másik melegpárral. pár napra rá kiderült, lehet mégis náluk lesz. ám ennek feltétele,h megalhassunk vhol. a pasi a szomszéd lakásra feni a fogát. bérbe venné és aztán kiadná. ám a tulaj ódzkodik ettől. nem engedné. szóval van bő egy hónap, h megoldódjon ez a dolog, vagy itt bulizunk dec 31-én. igazából egyikre sem vágyom. nem bírom a pasit, még úgy sem,h a párja szimpatikus, kedves pasi. muszáj leszek elviselni egy napra...

Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)