ez sem jött össze. mármint a közös Szilveszterezés. szegény pasim 23-án azzal a gondolattal ment haza, hogy 31-én kettesben ünnepelünk. nem gyógyultam meg, a doki tegnap mégis kiírt hétfőre melózni. búcsúképpen kaptam egy receptet köptetőre, mert a köhögés és az orrfolyásom sem szűnt meg. szegény pasim már szerdán azt hitte, hogy meggyógyultam. sms-ben rákérdezett. hiába kaptam receptköteles bogyót, ami össz 10db (napi 2x1 ma este elfogy), kellene vmi csodaszer. majd hétfőtől osztom a bacikat (nem leszek irigy). annyit már tudok, hogy hétfő délutánra hívtak dolgozni, az áthelyezésem nem érkezett meg. szóval Boldog(abb) Új Évet Kívánok magamnak! vagyis nekünk!!!
2011. december 31., szombat
2011. december 27., kedd
fekszem az ágyon...betegen!
nem bírtam tovább, reggel átslattyogtam a dokihoz. receptet írt, meg engem táppénzre. majd' kiszakad az agyam, fájnak a lábaim, az orrom, a fejem, meg a torkom is. péntek délelőttre hívott vissza, addigra jó lenne meggyógyulni!!!
2011. december 24., szombat
Jézuska ide, Jézuska oda
szerdán azzal fogadott a BV, h sikerült elintéznie, hogy 7órás legyek egy másik boltban (pff). mert azt a múltkor kifejtette,h ebben a boltban nem tud (?) 7órásként alkalmazni. bezzeg (túl)dolgoztatni igen. na hagyjuk a kamudumát. szóval mehetek a város másik szélére (szerencsére? nem a másik végére) januártól. amit nyerek a fizun el is megy a bérletre. elvileg a munkabérünket kompenzálják januártól, (ahogy a Király kérte a munkáltatóktól) de a BV szerint így is legalább 20e-re kevesebb lesz a nettónk !!! remélem nem lesz igaza, mert ez így nagyon durva lenne. csütörtökön pasimnál-pasimmal aludtam, pénteken ő már hazafelé ment, mert az idén már nem dolgozik. persze Karácsony után szeretne megint egy éjjelt velem tölteni, még Szilveszter előtt, de ahogy elnéztem a műszakomat 4x reggelre vagyok írva, de legalább a Szilveszterem szabad. Tegnap a BV azzal fogadott délután, hogy: " a jövő héten még ide kell jönnöm dolgozni" mintha most már a terhére lennék. eeh.
még nincs meg az odaköltözésem pontos dátuma, ám ha tényleg áthelyeznek és bérletet kell vennem, könnyebb lesz az átcuccolás, bár a matrachoz 2ember kell, pasimnak segítenie kell(ene). nem is tudom miért csodálkozott el azon, hogy ha a matrac ott lesz, akkor már ott kell(ene) aludnom minden éjjel. mit gondolt??? hogy a régi vacak heverőmre fekszem, vagy a híd alá???
már csak meg kellene gyógyulni ebből a megfázásból, ami péntek óta kínoz. remélem legalább pasim nem kapta el tőlem a bacikat. bár sms-ben azt írta,h fáj a hasa a pizzától. nekem csak aznap este fájt, de bevetettem egy görcsoldót és nyugodtan aludtam át az éjszakát. itthon rántott hal és halászlé az ünnepi menü. azért szívesen ennék anyám bejglijéből, de úgy tűnik ma nem süt. talán holnap...

O.J. SÁMSON - Jungle bells by JeffreyLander
2011. december 19., hétfő
egy vacak hétvége
pénteken reggeles voltam, délután már mentem is hozzá. vittem egy kis fonott kalácsot, az volt szombaton a reggelink. aranyos volt, leugrott tejért a boltba (nem gondoltam volna). kicsit még pihengettünk, erre való a hétvége, közben szakadt az eső, majd délután a hó. fél11 tájban nekiveselkedtem az ágykeret összeszereléséhez. vittem csavarhúzót, meg kalapácsot (apámtól csentem). bő 2óra alatt meg is lett, pasim segítségével. igaz az ágytámlát nem szereltük fel. nem is fontos, meg pasim fa fejtámlát szeretett volna. ez amúgy is alibi ágy lesz, amihez majd átvisszük (remélem segít) a matracomat. megfőztünk egy zacskós gombalevest és engem megint elnyomott az idő, mindketten sziesztáztunk egyet. aztán egy kis melegszendvicset ettünk (a'la mikrosütő módra) és megnéztük a Szállító c. filmet. Estére meg is fájdult a fejem (front???), amit sajnos a bogyó sem tudott megszüntetni. alig aludtam az éjjel tőle. majd vasárnap a reggeli után bevettem még egy bogyót, ami végre enyhített rajta. szedelőzködtünk és pasim a szüleihez, én pedig Ruszkibakához indultam. Ha pasim látná, milyen körülmények közt él a költő és a barátja, nem hisztizne többet és nem nevezné "lyuk"-nak azt a másfél szobát, amiben lakik. Megkaptam a megígért verseskötetet, majd beszélgettünk, főleg az én életemre/életünkre volt kíváncsi. Na arra én is kíváncsi leszek, hogyan és mikor fog megtörténni az odaköltözésem. Szegény költő párja, elég rossz állapotban van, egészségileg. Ahelyett,h hallgatna a párjára, inkább tovább öli magát a "kannás" borral, meg a cigivel. Enni meg annyit eszik, amit beletöm a párja. mint egy anorexiás (megbocsáss Atis, én nem ítélkezem, összegzem, amit rólatok megtudok, nálatok látok).
2011. december 10., szombat
egy lépéssel közelebb
tegnap reggel tőle mentem melóban. egész jól tűrte a 4órai kelést. úgy érzem, mintha nem szeretné, hogy hozzáköltözzek. persze muszáj, ezt úgy kell megtennem, mintha albérlőként a kisebbik szobába mennék. nem pedig együtt alszunk a 2személyes kanapén a nagyszobában. ennek egyik feltétele kezd ma beteljesülni, ugyanis megvettem ma ebéd után a Kika-ban egy ágykeretet a matracomhoz, amin itthon alszom (csak simán rátettem anno a régi heverőmre 1évvel ezelőtt). pasim arra kért, ha nagyon nehéz, akkor jövő pénteken, vagy szombaton ketten érte megyünk és elhozzuk. felajánlotta az eladó hölgy, hogy kb. 8napig megőrzik a megvásárolt terméket. vagyis megtehettem volna, hogy otthagyom, de inkább elcipeltem a lakására, bár a karomban még most is izomláz van. csak egy csavarhúzó és pár óra kell az összeszereléshez. na meg elcipelni a matracomat. bár megemlítettem neki a januári költözést, szinte rezzenéstelen arccal fogadta...
2011. december 7., szerda
lecsüccsenhetünk végre

miért is nem írok? mert semmi új nincsen. szerintem. volt egy elcseszett hétvégénk, ami szombat délután kezdődött és vasárnap este véget is ért. a bv elb@szta a beosztásom: nem elég hogy péntekre délutánra írt, de hétfőre meg reggelre. így vasárnap már otthon vacsoráztam :( szombat estére rendeltünk egy húsos pizzát 900-ért, reggelire meg rántottát sütöttünk. 10.30-kor kimentünk a Cora-ba, pontosabban a Jysk-be, ahol kinéztem egy asztalkát a konyhába, amit nem kell felfúrni (lásd a képen), mert lábai vannak. mert hát pasim azzal az ürüggyel jött vissza Debrecenbe, hogy széket vesz a lakásba (pontosabban kettőt!). asztal nem lett megvéve, mert gagyinak (!) találta, a széket meg a Kika-ból vettük, darabja 5E volt. így már ülve eszünk, de a padlóra morzsázunk a konyhapult helyett :))) legnagyobb gondja most az,h mikor leszek szabadnapos az ünnepek környékén, amikor ő éppen szabadságon lesz. természetesen :((( nem itt Debrecenben, hanem otthon az anyjáéknál. azt már megbeszéltük, hogy a Karácsonyt mindenki a családjával tölti, de a Szilvesztert kettesben szeretné velem. persze azon is kattog, fogok-e 31-én dolgozni. mintha az a fél nap olyan sokat számítana kettőnknek. hiszen 2-án újra menni kell dó'gozni...
2011. november 20., vasárnap
fáradtak vagyunk...
2hét telt el, de igazából semmi említésre méltó nincsen. múlnak a napok rendületlenül, hol gyorsabban, hol lassabban. a bv összedobta a pénzt egy kamerarendszerre, amit múlt pénteken, amikor pont nem volt bent, fel is szereletek. mert hát a cég nem tesz meg semmit a tolvajok ellen, muszáj valamit lépni. 4kamera figyeli a 4sort, bent a raktárban pedig monitoron a képük. csak az a kérdésem: ki nézi a monitort??? így is kevesen vagyunk, még egy ember essen ki a melóból, hogy a tolvajokat sasolja? remélem nem nekünk dolgozóknak kell pénzelnünk ezt a beruházást. most az utolsó 2nap szabimat kiírta a bv, így majd csak szerdán megyek vissza melózni, meg 1napot még kapok a szombati napért cserébe (csütörtökre vagy péntekre). pasim csütörtökre szeretné, mert pénteken ugye menne haza a szüleihez hétvégére. meg akkor nem kellene szombat hajnalban kelnie, mert én melózni megyek. a piacozást már 2hete befejezték, nem lenne muszáj hazamennie, most mégis hazament. mivel megint csak 1-1éjszakákat töltök vele és nála, így inkább a testiség jut főszerephez, aztán alvás (persze eszünk vmit, meg zuhanyzás is van előtte). szóval nem igazán beszélgetünk a kapcsolatunk jövőjéről, a közös életről. csak szaladnak a napok. lassan megint Karácsony, aztán meg újév...
2011. november 7., hétfő
egész hétvége
szerdán is ott aludtam, megnéztem a hiper-szuper hűtőt, meg a mikrót, amit a sógora intézett. most már ha lehet mondani fullos a lakás. már csak a kisszobába kellene beköltöznöm. :) bebútorozni...
pénteken újból felmentem hozzá, ezúttal egész hétvégére. anyjáéknak beadta,h szombaton dolgoznia kell (ugyebár az okt. 23-át), de nem ment be, hiszen ő is eleget túlórázik. legalább letudja csúsztatni. szóval vásároltunk hétvégére kaját a spár'-ban, innivalót meg a kisboltból. estére sajtos-tejfölös makaróni volt a menü. olyat én még nem ettem, amolyan spórolós kaja, de hát szokás szerint kisebb veszekedés lett a vége. ugyanis több mint a felét kiszedte nekem, aztán miután megette a saját adagját, a maradék felét még megetette volna velem :( na akkor besokalltam, beolvastam neki: én nem tudok annyit enni mint ő, meg amúgy is én ettem a nagyobbik adagot. mérges lettem. majdnem visszajöttem anyámékhoz. nem sok kellett hozzá. felnőtt ember létére megérthetné, h én nem ő vagyok!!! nem vagyunk amúgy se egyformák. persze megint jött a "pocsékolunk" műsorral. leszarom... szombat reggel békülni próbált, kényeztette a brokimat... nem ezért, de megbocsátottam neki. pihengettünk, tojást ütöttünk a parasztreggelire, azt ebédeltük, vacsoráztuk. 3körül kimentünk a termálba, kivételesen ÉN FIZETTEM a 3ezret a 2belépőért. a kinti medencébe mentünk, nem akartuk a büdös (penészes) fedett részben áztatni a zacsit, ám a kinti víz most sem volt vmi meleg. ráadásul 4órakor a hangszóróból megtudtuk,h a fürdőben ma NINCS melegvíz, tehát otthon kell zuhanyozni. :( egyszer megyünk az itteni termálba, akkor is beb@szik valami... hazamentünk 6után, megvacsoráztunk, zuhanyoztunk, tv-t néztünk. vasárnap folytattuk a lazsálást, ebédre kisütöttük a mirelit fasírtot. pasim meg után nyüszített,h kajaszag van a konyhában. még jó hogy nem k@kiszag... vacsorára újabb adag fasírt lett sütve uabban az olajban. reggel megettük a maradék kenyeret parizerrel, tejjel. utána ő melóba, én meg anyámékhoz vissza. csütörtök éjjel újra ott alszok, vele...

2011. október 29., szombat
letintázva
a héten megérkezett a hűtő és vele egy mikró is a lakásba a sógor jóvoltából. ha igaz, akkor azért rendelte meg ő, mert a szervizelése így hozzá tartozik :( vagy :) ??? úgy volt, h esetleg szerdán nála alszok. de annyira kifacsartak odabent, ráadásul túlórában, nem volt kedvem menni. ő meg azt mondta inkább pihenjek, majd a jövő héten talizunk. ráhagytam. hétfőn vettünk vasalódeszkát a Spar-ban, majd a MediaMarkt-ban meg vasalót. ha rám hallgatott volna, azt is a Spar-ban veszünk, így egy ezrest spóroltunk volna. na mindegy. volt egy csütörtöki programja amire kölcsönkérte az egyik ingemet (amit ő vett), amit sikerült összetintáznia. tavasszal már tönkrement egy pulcsija amibe belefolyt a tinta. de hát nem tanul, a saját hibáiból, bezzeg engem meg oltogat. nem hiszem el, h nem volt egy qrva asztal, ahova lerakhatta volna, ha már gagyi tollat használ. persze fél éjszaka próbálta kimosni a foltot, majd a kollégával vmi löttyöt kutyultak, szerinte az jó lesz. még ő lett ideges, meg belefájdult a feje,h mit fogok szólni, h ugyanabba a "szarba" lépett megint. persze nem örültem, meg hát most vennie kell nekem egy inget (ez lenne a minimum), de lebeszéltem róla, azt hitte én vettem, így kárpótolna a felelőtlenségéért. inkább kiléptem msn-ről.
2011. október 23., vasárnap
hűtött kapcsolat???
hűtő az még nincs a lakásban, hála a sógornak, aki pasim helyett rendelt egy fasza kis hűtőt. de az nem érkezett még meg, így máshonnan rendelt egy másikat 5ezerrel drágábban. persze ezért pasim megint rinyálni kezdett.
igaz a hétfő éjjelt ott töltöttem, szerdán már együtt buszoztunk a Kika-ba ágykeretet nézni a matracomnak. 25-37E között vannak az ágykeret árak, ebben már az ágyrács is benne van. szeretnék már odaköltözni, nehezen bírom itthon: kialvatlanul és van hogy vacsora "nélkül" fekszem le, mert éppen olyat főznek, amitől görcsbe áll a gyomrom. most meg a szememre hányta pasim,h: de sürgős lett hirtelen. mármint az odaköltözés. eddig meg (szerinte) mindenféle kifogást találtam,h ne költözzek oda...
már nem akarja, hogy odaköltözzek? vagy engem nem szeret már? de akkor mér' írná az sms végére:hiányzol.
vagy még nem érzi eléggé komfortosnak a lakást számomra. hiszen még kellene/hiányzik: a mikró, a vasaló és hozzá a deszka. na meg szeretne vmi asztalt is a kisszobába. még pár hetet mindenképp várnom kell, úgy látom.

2011. október 9., vasárnap
itt van az ősz...
kedden délelőtt egyszercsak megjelent a pasim a boltban a kollégájával. vmi szerelőnél voltak a szomszéd utcában és beugrottak venni 1-2cuccot. a szívem majd kiszakította a torkomat, annyira dobogott :))) pár órával később kaptam tőle sms-t, lenne-e kedvem délután hűtőt nézni vele. mint később kiderült, hétfőn a Cora-ban csak borotvapengét vett, hűtőt a MediaMarkt-ból akar(t) venni. na meg menjünk lámpát venni a Praktiker-be, mert már fél7-kor sötét van. szóval elkísértem, vett is egy állólámpát, piros búrával - fehér nem volt, mert leltár előtt voltak, nem rendeltek :( kiderült a lámpát össze kell szerelni, ez a feladat meg rám hárult, mint anno a TV beüzemelése is... ettünk pár falatot és miután kigyönyörködte magát az állólámpában, hűtőnézőbe indultunk. 1ajtósat akart venni, aminek pici fagyasztó része van. amelyik hűtő jó lett volna árban, az sajnos passzolt a lyukba, ami az előszobában van, tehát a hűtő nem tudna levegőzni, vagy mi mennénk neki esetleg, mert kilógna ha kintebb húznánk. savanyú szájízzel jöttünk el...
az este további része jól telt, együtt megnéztük a Született Feleségeket, aztán hazabuszoztam. ugyanis reggel melóba mentem újfent, mert a BV átvariálta a műszakomat, így a szerda éjjel már nála töltöttem, igen volt szex is :))) ma megírtam neki a beo.-mat, mert a BVbanya pénteken 2-kor még bele sem kezdett. szokás szerint túlóráztam (ingyér'), pedig fél1-kor lejárt a 6órás műszakom pff pasim megkérdezte, mikor megyek fel hozzá, én a keddet választottam. aznap nem dolgozom, másnap meg délutános leszek. lesz egy kötelező jelenése, de megpróbál 4körül lelépni, h talizzunk. szerdán délelőtt meg a sógorával mennek hűtővadászatra...

2011. október 2., vasárnap
hapciii...
megfázott a buszon. nem bírja, ha a légkondi az arcába fújja a levegőt, ha mögötte "tüdőbajos" ember ül, jó persze én mentesülök ezek alól. mert nem tömegközlekedem. másfél éve abban a "szerencsés" helyzetben vagyok,h alig 20perc alatt gyalog beérek a bó'tba. nekem sem túl jó az immunrendszerem, inkább azt mondtam neki, ha meggyógyul majd akkor talizzunk. persze megkaptam, h akkor majd 2-3hét múlva látjuk egymást, mert addig biztos eltart. ja meg akkor hazaköltözöm anyámékhoz, ha majd beteg lesz??? hiszen még oda sem költöztem!!! szegényt sajnálom, mert lassan elfogy a tartalék pénze és most vennie kell egy hűtöt, mert a sógora hiába töltötte fel gázzal, az vhol, vmilyen lyukon csak kiszökik, 15fok van benne. :((( hétfőn nem tudom elkísérni hűtőt venni, mert délután dolgozom, egyetlen délelőttös műszakomat szerdára írta a nyomi bv. igaz szabad hétvégém lesz. talán szerdán ott alszom nála...
2011. szeptember 21., szerda
rend és béke honol...
persze nagyon megijedt, h most akkor tényleg vége a közel 2és fél éves kapcsolatunknak. úgy volt, hogy hármasban ünnepeljük meg pasim születésnapját. úgy érezte jobb lesz ha CSAK kettesben ünnepelünk, mert szerinte ránk fér :) dög fáradtan sétálgattunk a városban, majd kicsit lepihentünk és 7-kor elsétáltunk a Csokonai étterembe vacsorázni. csirkét akartam, de végül lebeszélt róla, így marhát ettem. rizs, saláta, és marhacsíkok palacsintában, de csípős szószban. de sajnos csak evés közben derült ki, így estére görcsoldóval enyhítettem a gyomorfájdalmamat. nem volt nagy ünneplés, ráadásul ajándékot sem tudtam venni, mert fogalmam sem volt, hogy mit vegyek, ő meg nem mondta mit szeretne :( a mai randit végül lemondtam fáradtságra hivatkozva. bár így legalább nem kellett kitalálni semmi kamuszöveget anyámnak, hogy miért nem alszok itthon. tehát a jövő hétig nem is találkozunk...
2011. szeptember 16., péntek
Vihar a biliben!?!?
tegnap visszapakoltunk a kisszoba beépített szekrényébe, miután 2x ki lett festve, h szép legyen belül. a ronda polcra selyempapír került, amit nem méretre vágtunk hanem hajtva lett. az én ötletemre a hajtást kívülre fordítottuk, így eltakarta az ócska deszkapolcot. még ő sértődött meg és letolt,h nem neki jutott az eszébe ez a jó ötlet. 2év után sem tudom még megszokni azt a szeretetet/szerelmet amit nyújt nekem, mindig meglepődök az apró pusziktól, amiket random szerűen kapok tőle. aztán ahogy beszélgettünk valahogy kibukott a téma, hogy én még mindig félek tőle (ez Kékestetőn derült ki!). ami igazából akkor kezdődött amikor belevágtunk a közös lakásba. azóta mindennel elégedetlen: ronda üres a lakás, csak jönnek a csekkek, elromlott a sógorától vett hűtő, nincsen csillár a szobákba (de nem is veszünk, mert nincs aki felszerelje). megváltozott! ez az örökös nyűgösködés vagy micsoda, amit nem ellensúlyoz már az a szeretet, amit kapok tőle. persze rossz napja volt a melóban, mert túlórázni kellett neki fél órát. nagy ügy, egy hónapban 1x???? én még egyetlen reggeli műszakból sem tudtam eljönni úgy, hogy legalább 1órát ne tartsanak ott INGYEN! szóval csendben is maradhatna... persze bedurcizott emiatt az egész "félek tőled" miatt és 8-kor már a fal felé fordult, amíg én néztem a tv-t. reggel is folytatta a duzzogást, még ő nézett csúnyán mikor: jó reggelt-et köszöntem neki. nem is viszonozta. majd itthonról msn-en volt hajlandó szóba állni velem. azt mondta: elszomorodott,h félek tőle. szerinte nem normális,h egy kapcsolatban az egyik fél retteg a másiktól, miatta vagyok kikészülve, tőle fáj a fejem. meg biztos van már másik jelölt és már szabadulnék tőle. - persze ez már megint csak egy újabb kombinálás, amikor beleképzel vmibe, vmi mást. erre azt válaszolta,h biztos nem sok célom van vele. meg hogy én túl érzékeny vagyok, ő meg túl szemét. nem tudja mit csináljon, mert én nem bújok hozzá - persze mikor félek tőle, meg nem bírok megfelelni neki. szerinte tegnap darabokra hullott a kapcsolatunk!!! mert túlságosan magához akar láncolni, szerinte ezért történik ez. ( NEM IGAZ!) leesett neki,h attól félek, h nem tudok megfelelni neki, meg én zárkózott vagyok (EZ IGAZ!) ő meg lobbanékony (EZ IS IGAZ). írtam neki,h nem itt kellene ezeket megbeszélni. most meg valami nagy elbeszélgetésre akar készülni úgy,h most lesz a születésnapja és a haverja át akar jönni inni, ami ottalvást jelentene, de nincs vendégágyunk. szóval vihar van a biliben!
2011. szeptember 13., kedd
mintha mi sem történt volna...
most úgy tűnik, mintha mi sem történt volna. megrázza magát és minden rendben van??? hétfőn aztán megvettük a centrifugát, nem volt nehéz, meg nem is kellett messzire cipelni. már csak egy kis lavór kellene alá, amibe csorog a víz. na meg kifestettük a kisszoba beépített szekrényét. igaz csak 1rétegben, mert utána 2órát száradni kell a második réteg előtt. így az mára maradt, amit már egyedül csinált meg a pasim. minden nap mégsem alhatok nála, az itthon nagyon feltűnő lenne. vett pár ecsetet a praktikerben, amivel elérhetőek a sarkok, amiket a henger nem ért el. csütörtökön megyek fel hozzá újra, hogy ottalhassak.
2011. szeptember 9., péntek
hagyjuk abba???
fáradt vagyok és nem nagyon van kedvem ahhoz a pörgéshez, amit pasim szeretne. nem tetszett neki az ing, ami rajtam volt. miután lepakolta a táskáját a lakásban, elsétáltunk a Hajdu márkaboltba centrifugát nézni, bár ahogy láttam rajta hajlik még az automata mosógép felé. igaz félti a márkás cuccait, nehogy ronggyá mossa a gép :) n5-re értünk oda, de nem volt még nála kp, kártyával meg nem lehet fizetni. meg 10percünk lett volna visszaérni az atm-től. szóval vszeg jövő héten lesz megvéve. húzta a száját, hogy csak 20% kedvezményt adnak a Fórum 30üzletében. nem engedte újfent, hogy bármit fizessek. bementünk a J.Press-be én 2pár ő 3pár zoknival bővítette a ruhatárát. végül mégis sikerült fizetnem a Burger King-ben elfogyasztott "vacsoránkat". persze estére mindkettőnkre rátört a fáradtság és bealudtunk. én nem mertem zavarni, pedig még alig múlt este9, reggel viszont nagyon rámizgult. bár nem szeretkeztünk, de csak az érdekelte, hogy nekem jó legyen. de reggeli után mégis a fejemhez vágta,h ha ő nem nyúl hozzám, akkor semmi sem történik. nem értem. aztán bezártuk a lakást és eljöttünk. msn-en folytatta a szekálásomat, haverja kérdezte tőle, h hogyan van még türelme hozzám. mert nyilván neki már nem lenne. ma megtudtam,h hétfőtől szabin leszek, de hétvégére majd be kell mennem dolgozni. ezt most este8-kor meg is írtam neki, amire az volt a válasza:"legalább kipihened magad otthon" már nem kellek neki???
2011. szeptember 4., vasárnap
2hét röviden, tömören
2hét: nagy idő. mégsem történt olyan sok érdekes dolog. persze minden nézőpont kérdése. 24-én voltak vízórát olvasni, gondoltam felugrom aznap az üres lakásba egyuttal. persze pasimat is felhívtam,h jönnek vízórát olvasni, meg hogy másnap délutános leszek, így megkért arra, hogy aludjunk együtt egy éjszakát :) behozta otthonról a dvd-lejátszót, meg 1-2 filmet (persze pornot is!). vacsoraképpen bezabáltunk a mekiben és este megnéztük a Koktél c filmet, a végére én bealudtam :( a héten meg csütörtökön délután futottunk össze. persze kedd óta újra dolgozik, este 7-re értek a lakásba a Digi emberei bekötni a tv-t. tiszta ideg volt mert 5-kor még sehol sem voltak a "fiúk" az üf-os csajszi meg azt mondta a telefonba, hogy a fiúk 8-ig dolgoznak. már nem volt kedve hazabuszozni aznap, éhesen lefeküdt aludni. szóval csütörtökön elvonszoltam magam a Malomparkba, vettünk egy kisebb lábast, meg belevaló virslit vacsorára. felvágott reggelire, meg zsemlék. filmet végül nem néztünk, csak kapcsolgattunk a csatornák között. reggel 4-kor kelés, mert nekem fél6-ra melóba kellett mennem. persze panaszkodott megint, h csak heti 1x vagyunk együtt, ő meg hétfőtől bent alszik az "üres" lakásban (nélkülem). igaz a hétvégékre hazamegy krumplit ásni a szüleivel (abból lesz pénz a törlesztésre). mondom neki, jó akkor ideköltözöm. persze megint csak panaszkodik,h fent kell tartani a látszatot, vagyis nekem a kisszobába kell beköltöznöm, ami persze még teljesen üres. venni kellene bele minimum egy ágykeretet, amibe berakhatnám a matracomat, amit kb 1éve vettem (azóta legalább nem fájós derékkal kelek! :D ). mindig a pénzen problémázik, persze valahol igaza van: drága az élet. De tőlem nem fogad el semmit, ne költsem a kis fizetésem, éppen elég, hogy anyámékat (pontosabban az ellátásomat) fizetem belőle. szóval nem tudom hogyan tovább. van lakás, de valahogy mégsem tudunk neki örülni. azt mondja arra jó ez a lakás,h legalább nyugodtan lehet benne dugni (sicc!).
ja és most volt a Debreceni Jazznapok. tavaly Szoboszlón szopattak még, így 2év után jutottam el újra. ezuttal csak szombaton mentem ki keróval és csodálkozva vettem észre,h eltüntek az árusok. se büfé, se cd, se borkostoló. a f5-ös koncert 10perc csúszással kezdődött és csak 50perces volt, pedig 1órásnak hírdették. gondoltam a következő koncertig a beállás alatt átgurulok a Fórumhoz és eszem bent valamit, kerót meg lezárom kint. kellett nekem a konferansziéra hallgatnom, aki 15perces szünetet ígért a köv koncertig, ami végül 45perces lett :( vagyis 15perces csúszással kezdődött a 6órai koncert, ami viszont hosszabb lett mint 1óra, de legalább jól éreztem magam, még ha egyedül is mentem oda. már sötétedett, amikor vége lett és hazakerekeztem. éjszaka fejfájásra ébredtem, meg hányingerre, muszáj volt gyógyszerhez nyúlni. így kissé megcsúszott a délelőttöm, a délutáni zárókoncertet kihagytam. holnap meg kezdődik újra a meló...
2011. augusztus 18., csütörtök
üres a lakás
én már éppen azon voltam,h ebből szakítás lesz.de vasárnap mintha mi sem történt volna, már érdeklődött a heti beosztásom iránt. ugyanis szerda óta otthon van szabadságon, szedik fel a krumplit. ilyenkor már nem nagyon éri meg nekik piacozni, zsákszámra szedik, megrendelésre. mivel hétfőn reggeles, keddre meg délutánra mentem, így abban egyeztünk meg, hogy hétfőn együtt alszunk. mondom jó! :D vagyis akkor minden OK!!! még be kellett menni a Praktikerbe, meg a Spar-ba. de azért előtte beugrottunk a Digi-hez is (vagyis nem ment be legutóbb egyedül). bementünk és 30-ra kérte a bekötést, délutánra. aztán festéket vettünk a beépített szekrényhez, majd kaját a Spar-ban. azért a lakásban megkérdezte, haragszom-e még rá? kellene, de inkább nemet mondtam neki. lassan hozzászokom, hogy elrohan mellettem az élet, mert fizikailag nem bírom a tempót. ez van! :( megbeszéltük, hogy én vigyázok a lakásra és feljárok szellőztetni. így nélküle olyan szomorú az egész lakás. 30-ig sajnos nem találkozunk...
2011. augusztus 11., csütörtök
"Kellékfeleség"
ez a film jutott eszembe (bár még nem láttam). a hétvégén így éreztem magam. na ne szaladjak előre ennyire... múlt kedden kiszállították a szekrénysort a "lakásunkba", persze mint minden ezt is rögtön legagyizta, mert hiába szép, mégis olyan hatású szerinte, ráadásul minndezt 100E magyar forintért. persze felidegelte magát,h ebből a boltból többé semmit se! a mai árakat elnézve éppen az árában adták :D na mármeg a könyvespolccal lett gond, mert az meg fel kellene fúrni a falra és hát nincs senki aki megtenné. most állítva van a szekrénysor mellett :( szóval már csak egy TV kellene, meg hát utána hozzá adás, vagyis kábeltévé :) na akkor nézzek vmi tv-t a neten. voltunk a MediaMarkt-ban, de az árakat sokallotta. így a hétvégére esett az újabb TVkörút, meg majd vasárnap kimegyünk egy utolsót strandolni, mert nem lesz rá pénz :( találtam a Cora katalógusban egy Orion 32"-os LCD tv-t 69E-ért, de azt meg legagyizta, EZ NEM MÁRKA :( volt még egy Panasonic 89E-ért hirdetve de arra készlethiány miatt csak feliratkozni lehetett. szóval vissza a városba dohogva,h itt sem tudunk sosem venni semmi, mint ahogy a Tesco-ban sem sikerült. bánatunkban bevásároltunk egy kis reggelire valót és irány a lakás. kicsit pihentünk, majd 7után átsétáltunk a 10percre lévő pizzázóhoz 1-1pizzát rendeltünk, amit 15perc múlva kiadtak. nem sikerült legyűrni a pizzákat, persze ezért meg én kaptam,h akkor minek. mondom holnap (vasárnap) vacsorára. hidegen! mikrót sem vettünk még, az is drága neki, ami olcsó az meg gagyi :S még a pizzázás előtt beszélt a haverjával, a Metro-ban TV-akció van, megnézzük, utána meg irány a szobszlói strand hármasban. na sikerült egy LG-t venni 32" 89E-ért, vissza a lakásba, kicsomagolásnál derült ki a talpát össze kell csavarozni a tv-vel. de NINCS a lakásban csavarhúzó, haversrác felajánlotta,h strand után kerítünk egyet, mert 3napon belül cserélik a tv-t ha vmi baja van. fél11 körül értünk a strandra, majd bő órányi ázás után mentünk ebédelni, ahol hármónkak 4adag ebédet számláztak ki, amit ÉN vettem észre. :D pasim simán kifizette a számlát, meg sem nézte. ??? után levezetésképpen bevackoltunk a nudira, ahol nézegettük a faszikat és a faszukat :P majd fél5 körül pasimmal visszamentünk a termálba ázni, én meg éhes lettem. irány a szekrény egy kis pénzért, majd irány a büfé, ettem egy hamburgert. az utolsó falatoknál elkezdett csepegni az eső, úgyhogy vissza a nudi felé, na akkor már esett az eső. haver legalább összepakolt addigra, futás az öltözőbe. mire kijöttünk szakadt az eső, így törölközővel a fejünkön rohantunk a kocsihoz, na meg csavarhúzóért. közben csendesedett, mi meg beértünk Debrecenbe. tv-t összeszereltük, induljon az állomáskeresés, valszeg spec antenna is kellett volna a DVB-T vételéhez, de az nem volt nálunk. a kabeltévét sajnos tényleg kikötötték, végül a szomszéd tv2-jét fogta be szemcsésen, szóval működik a tv. a késői időpont miatt a mobilomon vitt filmet nem néztük meg, csak zenét hallgattunk róla, szóval a médialejátszó része is megy. :D hétfő reggel ő a melóba én meg anyámékhoz buszoztam...
úgy volt,h ma megyünk a DIGI-hez,h kössék be újra a lakásba az adást, amit májusban kikötöttek. pasim délelőtt msn-en előadta,h megint egy rohanás lesz a délután, én meg mondtam nem kellene már rohanni, hiszen nincs miért. meg ne szervezzen olyan sok programot, mert nem bírja a lába ezt az iramot. erre azt írja vissza,h akkor nem kell jönnöm, ha nem akarok. erről persze szó sem volt,h nem akarok menni, de NEM rohanva! persze megsértődött és kilépett msn-ről. haverjának öntöttem ki a szívem, aki arra kért kérjek bocsánatot. namondom ÉN NEM FOGOK!!! ebéd után lepihentem, de nem ment az idegtől, hiába vettem be 1szem nyugtatót még a délelőtt folyamán. láttam bent van msn-en, de nem írtam rá. mit írjak? még én kérjek bocsánatot vagy könyörögjek? negy4-kor kilépett. hétvége meló, hétfőn reggeles leszek, majd lesz valahogy...
2011. július 25., hétfő
35éves lettem!
pasim annyira várta a hétvégét,h megünnepeljük a 35-ik születésnapomat. éppen ezért csúszott bele egy kis rövidítés. szegény abban a hiszemben volt,h minimum délutános leszek hétfőn (esetleg szabadnapos) a hétvégi munka miatt. szinte engem hibáztatott amiatt, h CSAK 1északát tölthettünk együtt a LAKÁSUNKban. meg úgy volt veszünk a Tesco-ban (sicc!) akciós létrát, amivel legalább elérjük az ablak tetejét :D na meg szárítót a ruháknak. létra nem volt, a szárító meg elég drága, így muszáj volt átbuszozni a Malomparkhoz. a Praktikerben megvettük a szárítót, másnap meg a létrát és egy komplett felmosó szettet (Vileda). DE a legjobb az volt, h nem engedett ki a konyhába, azt mondta pihenjek le, amíg ő dolgozik. persze kíváncsi voltam és utánamentem,de visszaparancsolt a szobába. 1perc múlva meg már hívott is kifelé, amikor is megmutatta a képen lévő TORTÁMAT, na meg még ajándékot is kaptam :) a fenti kis dobozban. azt hittem egy kis bőr karkötő, amiket többször nézegettünk a Fórumban. de nem az volt, hanem a lakásunk KULCSA!!! "ezután bármikor jöhetsz, amikor akarsz!" ez a mondat nagyon tetszett, de: "ha csak heti 2x, akkor annyiszor!" ez viszont szarul esett!!! :( ezt azért kár volt hozzátennie. tudom,h nagyon nehezen megy ez a lakásbelakás. hiszen a múlt hétre ígért szekrénysor nem érkezett meg. :( addig meg TV se kell neki... na meg persze, a szülinapi vacsora a Calico Jack Pub-ban, ami egy 2személyes tál volt, amit kivételesen én fizettem. de a beígért rossz idő miatt, nem mentünk termálozni Szoboszlóra (talán 2hét múlva), bánatunkban :D 2koktélt ittunk. hazafelé elkapott az eső minket, anyám 1személyes ernyője alá bújtunk. a vasárnapot szinte átaludtam, valszeg az időjárás bágyaszott el, inkább eljöttem este6 felé, pasim bánatára otthagytam egyedül a lakásban. :(2011. július 17., vasárnap
a Kanapé :D
úgy tűnik a BV kissé megzakkant. szerencsére a héten nem egy műszakban voltunk, ám több kollegina is jelezte,h mindenért felkapta a vizet. most majd 3napig együtt leszünk, kíváncsi leszek, tudunk-e majd együtt "dolgozni". vasárnaphoz képest ma olyan sokan voltak,h a bevitt teámat sem tudtam meginni. szegény kollegina, majdnem egész délelőtt a másik kasszában segített a sok népet "lerendezni". mi lesz ha bevezetik a vasárnapi zárva tartást???
hétfőn 2boltban is voltunk kanapénézőben. az első bolt eléggé exkluzív volt, ami az áraikon is meglátszott: 340e. kissé drága, hiába olasz bútor, ez azért nagyon sok egy kanapéért! átmentünk egy másik boltba, ahol először szintén drága kanapékat láttunk. legnagyobb megdöbbenésünkre, az eladónő közölte, hogy még 3szint van (1 lefele, 2felfele). a pincébe érve, a hűvösebb levegőn kívül, sok szép kanapé fogadott minket. mindketten beleszerettünk 1-1 kanapéba, bár nem ugyanabba. az én kedvencemről kiderült,h inkább vendégágynak való (120e akcióban), pasimé meg 174e szintén akcióban, bár van benne gerinctámasz 5helyen, mégis drágállottam. másnap már egyedül ment vissza a boltba és megvette a kanapét, amit szerdán ki is szállítottak. csütörtök délután ki is próbáltuk :)

2011. július 10., vasárnap
elátkozott lakás ???
holnap lesz két hete hogy hazajöttem a Szanatóriumból. majdhogynem mesenapot kellett tartanom mindenkinek, h milyen is volt az a 3hét. nagyvonalakban előadtam az ottani menetrendet. nehéz visszarázódni a melóba, főleg úgy, h mindenki irigyelt, amiért oda voltam 3hétig a jó levegőn. ezt csak úgy kaphattam meg,h cserébe felajánlottam a szabadságomat. amit majd papíron megkapok, miközben dolgozom.
a lakásfelújítás is nehezen megy. pasim azt mondta el van átkozva a lakás és vele együtt Ő is. nehezen lett meg a hitel, nem is annyit kapott, amennyi kellett volna. a tulaj is húzta az időt, az albérlők meg a szobában cigiztek. remélhetőleg a mai befejezett festés majd elnyomja azt a szagot. sajnos a Kika-ban meghirdetett kanapé elfogyott, utánrendeléssel 5-6hét múlva és nem akciósan kapnánk meg. szóval ejtve. kinéztem pár boltot még, ahova holnap délután benézünk. ha már ezen túl ennék, a többi ráérne. de ez a legnehezebb és legfontosabb dolog. szóval holnap hajráááááá...

2011. június 28., kedd
újra itthon
tegnap reggel sikerült elérni a buszokat, így délben már itthon voltam Debrecenben. igaz nem sokat, azt is nyugtalanul aludtam az idegességtől. hamarabb ébredtem a kelleténél, így mindenre jutott idő, még a fogadott "anyámmal" is leültem egy búcsú kávéra. pasimmal is msn-eztem a buszról, persze megint szóba került a pletyka. délutáni sétálgatásunk közben végül arra jutottunk, h amit a miskolci nőci mondott az tuti nem igaz. nem a betegek pletykáltak rólunk, hanem ezt az egészet Ő találta ki, ami mögött a féltékenysége áll. lehet megérezte a pasim iránt érzett szerelmet? pasim csütörtök óta tiszta idegben volt a pletyka miatt. remélem sikerült megnyugtatnom.
nagyon lassan halad a lakás rendbetétele. a szakemberek mintha nyűgnek éreznék a munkát, amivel pedig elég nagyot kaszálnak. még csak a vízszerelő volt a lakásban, megcsinálta a csapokat, bár pasim szeretett volna tartályt a wc-kagyló fölé, a nagyobb nyomásért, de a szerelő lebeszélte róla. most a festésen van a sor, de még nincs ajánlat egy jó szakemberre. a bútorok kiválasztása lesz majd a legnagyobb kihívás...

2011. június 23., csütörtök
3éjszaka a pasimmal a Szanatóriumban
múlt szerdán hazautazott a szobatársam, így csendesebbé váltak az éjszakák. igaz én is horkolok, de ö kilégzéskor furcsa szörcsögö hangot hallatott. tegnap kaptam csak újra szobatársat, így nem kellett senkinek magyarázkodnom, h miért és kivel is alszom vasárnap éjjeltöl. mert délben megérkezett a pasim. a kis adagos ebédemmel átslattyogtam az éttermi részbe, ahol együtt ebédeltünk. este nem maradhatott ki a szex!!! :-) másnap el is csaltam egy 8km-es túrára, amit alig birtam szusszal. estére lett is izomlázunk. olyan édesen bújt oda hozzám, nagyon szeret, de TÉNYLEG!!! kedden még kisebb sétákat tettünk, szerdán reggel, a 6:40-es busszal indult is vissza Debrecenbe...
tegnap délelött a miskolci nöci hezitálva jött a szobánkba, h szeretne vmit mondani, amiért lehet megütöm. biztosítottam arról, h nem verem meg, kimentünk a parkba, mert bizalmas dolgokat akart közölni. ekkor tudtam meg, h megindult a pletyka kettönkröl: miszerint a pasim a többi beteg szerint, féltékeny rám, félt engem, én pedig félek töle. persze próbáltam kimagyarázni a helyzetet, h ez a pasi olyan nekem, mintha az apám lenne- fiatalabb kiadásban. a csajszi és a betegek szerint még hasonlítunk is egymásra. meghallgat, megért engem, segít nekem. apám meg tojik a fejemre, öcsém érdekli csak. úgy tünt, h a csajszi elhitte, amit mondtam neki. ma msn-en megírtam a pletykákat, de elkezdett kombinálni, ideges is lettem, kiléptem inkább. délután jött is az sms, h: haragszol? nem válaszoltam vissza,h: IGEN! a héten már nem lesz netközelben, igy a hétvégén jön az sms-bombázás. hétfön reggel utazom vissza Debrecenbe, délután már élöben beszélgethetünk, de addig tuti nem bírja ki...

2011. június 13., hétfő
túrázgatok...
egy 65éves pasi a szobatársam. mem sokat látom, ö is túrázgat, leginkább borért. sicc... egy 45éves miskolci növel és szobatársával megyünk naponta valahová: Mátraháza, Mátrafüred, Sóstó. ma is elég sokat mentünk: Sas-kö, Sárkányos, Som-bokor. képek is készülnek rendesen. holnap már túravezetövel megyünk a környékre...
2011. június 7., kedd
fent a hegyen
ez is eljött! okostelefonnal írom a naplóm a Szanatóriumból. reggel a 6:55-ös egri busszal jöttem el, majd a 10:30-as gyöngyösire átültem. a 11:35-ös meg felhozott Kékestetöre. a becsekkolás után lerohantam ebédelni, majd fel a növérkéhez, meg a dokihoz. 2orakor már elfoglaltam a szobám. kimentem sétálni, meg olvasgatni a jólevegöre. f5-kor a vacsoraosztás (ami 1szelet kenyér, meg konzerv). az otthoni szendvicset eszem éppen. lehet még lenézek a társalgóba tv-t sasolni...
2011. május 26., csütörtök
papírmunka
tegnap délelőtt pasim és a tulaj elindultak a szolgáltatókhoz átíratni a tulajdonos nevét. délre végeztek is, már csak a kábeltévé maradt hátra, ami az albérlők nevén van, de már (állítólag) lemondták a szolgáltatást. :) órák leolvasva, számlák kifizetve. amikor is kiderült,h vannak kifizetetlen tavalyi számlák. ezt a tulajnak kellett kifizetnie. pasim majd csak június 1-től van beíratva a szolgáltatóknál. így még a vasárnapi lakásátadásnál, a 4nap különbözetét még elrendezik. meg ugye megkapja a kulcsokat. pasim szerint mióta az albérlők megtudták,h majd menniük kell, "rákaptak" a cigire, aminek szagát én is éreztem. de nagyon úgy tűnik, h ezt már nekünk kell eltüntetni/megoldani, anyagilag is :( délután kimentünk a Tesco-hoz, h megnézzük milyen bőröndöt is vegyek, amibe többet pakolhatnék, mint a sporttáskámba. 3hét az sok cuccal jár, hiába fogok mosni 2-2gatya, poló nem lesz elég. szóval először a Táska Center-be néztünk be az üzletsoron. első látásra megtetszett egy kék gurulós bőrönd, igaz 9500-ért adták, így a hűségpontos Fila-termékeket is megnéztünk, mégis legyen miből választani. a Fila-bőrönd bár kemény borítással hozható el 8500-ért (plusz a 30pont), méretileg talán még az itthoni sporttáskámat is alulmúlja :D visszamentünk az üzletsorra és miután kivettem az ATM-ből a pénzt (sicc!) elhoztam a gurulóst. átsétálunk a szemben lévő mekihez és a legnagyobb kuponnal bezabáltunk. (brooáááf!) majd mindketten hazamentünk a családi fészkeinkbe. én már nem is vacsoráztam, csak egy kis joghurtot ettem vacsoraképpen.
2011. május 19., csütörtök
Motorola Defy
már hónapok óta rágom magam,h egy okostelefont vegyek magamnak. aminek 3" feletti kijelzője van. arra készülvén,h a Kékestetőn eltöltött 3héten sokat fogok unatkozni. elkezdtem kutatni a telefonokat. egy darabig az LG GT540-es volt a favorit, majd mégis ráakadtam a Vodafone oldalán egy Motorola Defy nevü mobilra. megkerestem a hivatalos oldalt, na meg a fórumokat is elkezdtem böngészni. elvette a kedvemet,h a fórumba jórészt csak a hibás mobilok tulajai irkáltak. így elindultam más márkák felé is. Samsung ejtve a saját oprendszere miatt, Nokia szintén, ráadásul utóbbi állítólag nem is frissül már. Windows-sal okosított mobilba meg NINCS memórikártyahely - hiába van 8 vagy 16GB RAM-ja. Sony Ericsson-t is nézegettem, de hiába van neki 4"-os kijelzője, meg 8MP-es kamerája, a tesztek lehúzzák (rossz képeket lő!), na meg 100E feletti ár sem nyerő. így visszakanyarodtam a Motorola-hoz. hétfőn reggel a zuhogó esőben mentem be a Vodafone-hoz:
1: lehet Bankkártyával fizetni :)
2: a hűségakcióm is érvényesíthető (szerencsére nem webshop-ból kell rendelnem) :))
3: éppen volt is készleten :D
így nem sokkal 10után már itthon is voltam az új mobilommal. ismerkedünk még, de nagyon szeretem a 3,7"-os kijelzőt, meg elég az 5MP-es vakus kamera is. telepítettem rá a videókhoz másik lejátszóprogit, legyen mit nézegetni unalmamban majd a Szanatóriumban. :D

2011. május 16., hétfő
"Anyósoméknál"
hétvégére meghívott a pasim a szüleihez. egész hétvégén attól rettegtem,h kifaggatnak az ismeretségünkről. mert ugyebár nem a pasijaként, hanem a haverjaként mentem ki hozzájuk. sajnos odafele úton a napos oldalon utaztam a sok nyugger miatt, akik beelőztek, hiába voltam ott időben. mindegy :( ebédre sok kaja volt többek között a beígért rántott csirkemáj rizi-bizivel. kiszedtem a szokásos adagomat, amire azt hitte "anyósom", h nem ízlik. szegény nem lett tájékoztatva,h nekem emésztési problémáim vannak, így keveset eszek. meg nem is mindent :D még májas hurkát is odarakott,h akkor ha már megettem a májat ezt is kóstoljam meg :( este meg volt gy kis nyali-fali, miután a szülei elaludtak :) nem szexeltünk, mert hát mégis ez a szülei háza, stb., stb. ... másnap reggel meg svédasztal várt. mazsolás kalács, zsemle, kenyér, 2féle szalámi, na meg a hurka és a máj :D igen! reggelire! mondanom sem kell evés után még visszafeküdtem csendesen emészteni. még ebéd előtt elsétáltunk az ottani Spar-ba tejszínhabért ( a gesztenyepüréhez), a másnapi reggelihez zsemléért. ebédre tyúkhúsleves volt daragaluskával. a húsokat külön, második fogásként ettük meg krumplipürével, meg baracbefőttel. persze minden étkezés előtt 1-1 kétcentes vodkát belémdiktált. sajna ez sem segített a sok kaja emésztésében :( délután meg a helyi termálba mentünk, amit idén nyitottak újra a felújítás után. kénes a víz, amit a záptojás-szag igazolt is odabent. mint minden fürdőben itt is sok olyan pasit láttunk, akik "legeltették" rajtunk a szemüket. ráadásul a pasim haverja is eljött velünk. szóval 3pasi nő nélkül azért elég feltűnő! nem??? este vacsora után (ami megegyezett az ebéddel) még tv-ztünk kicsit, aztán megint volt egy kis nyali-fali. reggeli után meg összepakoltunk és irány a buszhoz: zuhogó esőben! (folyt. köv.)
2011. május 6., péntek
rugalmatlan bankok
eddig csak a tv-ből és a neten leírt sztorikban hallottam a bankok rugalmatlanságáról. ezúttal személyesebb érintettségem is lett. pasim 5milliót kért a banktól,h megvehesse a lakást, amit végül 50ezer híján meg is kapott. ekkora tahóságot,h 1%-ot neki kell kifizetni a jelenlegi tulajnak. ennyire rugalmatlannak lenni, hiszen úgyis megkapják a többi pénzt is kamatokkal együtt. szombaton a tulaj megkapta az 50ezret, így kérheti a hitele törlését a bankjától, amíg ez nincs meg nem utal a pasim bankja. illetve 200ezret még visszatart a bank a hiteltörlési igazolás bemutatásáig. idegességében be is szólt nekem,h a rabszolgája vagyok és,h az lesz amit ő mond és akar! kedden bocsánatot kért! 3nap után...
szeptember 1 - ezt a határidőt kaptam tőle. döntsem el.h odaköltözök vagy sem. nem jutok szóhoz, ha vele vagyok. mindig rohanunk. nem tudom neki elmondani, h össze kellene szoknunk, milyen együtt élni minden nap. nemcsak ezek a wellness hétvégék. nem értem minek ez az előre tervezés, hiszen még papíron sem övé a lakás! naivan azt hittem 3hét alatt megvan az egész. húsvétra sem lett meg, lehet még a pünkösdről is lecsúszunk???

2011. április 24., vasárnap
"nekem TE kellesz!"
hétvégére meghívott a pasim haverja a névnapjára magához. igaz egyúttal az enyémet is megtartottuk. a hét elején még úgy volt,h leszünk páran. cserélődtek a nevek a vendéglistán, végül hárman maradtunk, mivel a házigazda lassan minden kapcsolatot megszakít a volt pasijával. így végül étteremben vacsoráztunk, de addigra már volt bennem is rendesen alkohol, de azért a másik kettő is "feltankolt". a házigazdánk nem látszott ittasnak, kissé karót nyeltnek tűnt egész idő alatt. vagy talán úgy hatott rá a pia,h ajánlgatta a farkát, illetve az enyém érdekelte volna, de azt max a farmeremen keresztül fogdoshatta meg. ennyivel kellett beérnie. megkaptuk tőle éjszakára a szobáját, ő a nappali kanapéján töltötte az északát. ez szép gesztus volt tőle, KÖSZÖNÖM. házigazdánk újabb pasit fogott magának, akivel ma este randizik. pasim bízik abban, h egy jó párkapcsolat végre észhez téríti és feladja végre kicsapongó nemi életét. pff
szóval, mivel kaptunk egy privát szobát éjjelre, pasim kapott az alkalmon és nekem esett volna, ám közben talán az alkohol hatása, vagy az én közelségem miatt eltört nála a mécses, zokogni kezdett, a címben szereplő mondatot ismételgetve. nagyon jólesett ez nekem, igaz vidámabb éjszakára vágytam. végül megnyugodott, mert elhitte, h tényleg szeretem. igaz ő már a közös életünket tervezi folyamatosan, amelyben eddig úgy volt,h ősztől a "vigyázok a lakásra" hadművelet alapján hétvégente ott alszom, jövőre meg odaköltözök. de tegnap éjjel már zokogva kért arra, könnyes szemmel,h ősztől költözzek oda. pedig októberig krumplizik hétvégente, abból lesz a törlesztőrészlet a lakásra. a beköltözés meg még odébb van...

2011. április 17., vasárnap
pofon
persze nem fizikai bántalmazásról van szó. a múlt hétvégét megint Szoboszlón töltöttük, mert a "hotelcsekk" lejáróban volt. a múltkor is azzal voltunk pihenni. eléggé lestrapáltnak éreztem magam, arra kértem még itthon Debrecenben,h hagyjon majd pihenni. hosszabb távon nagyon kimerítő, ha az embert nem hagyják aludni akkor, amikor rátör a fáradság. kezdett magasra szökni a kimerültségi szint, gondoltam jó lesz kicsit összebújni, akár szex nélkül is. persze még itthon megkaptam sms-ben, nem leszek "békén hagyva". :( szégyen ide, szégyen oda, kitört belőlem a HP (gy.k.:hisztis picsa). jól esett a szex, meg kell hagyni. de az a tudat,h 1-2-4óra múlva újabb menetet nyomjunk le, felháborodtam. NA! pihenni jöttem, nem szexpartiba. részben igaza van pasimnak,h így lakás nélkül CSAK ezek az alkalmak vannak arra,h összebújjunk. egy hónapja jártunk ott, a recepciós csaj már vigyorogva fogadott minket. kissé túlzásba is vittük a szaunázást, amikor kijöttünk a 2-ik kör után, a törölközőm véres volt, ami orromból szivárgott ki. én nem, de pasim megijedt kissé. jó persze a szauna is benne van az árban, de nekem ez sok a jóból. több évnyi parlagon heverés után, sok nekem ez a tempó. volt is duzzogás, főleg vasárnap. neki kellett engem begerjeszteni, amit persze utána szóvá is tett. meg a fejemhez is vágta a lakás dolgot, ami ugye egyre csak tolódik (a tulajék hibájából). szóval ha itt vagyunk, meg ágy is van ne csak aludjunk rajta. a héten szabadságon voltam. ezért is kaptam,h így tuti nem tudok majd segíteni a költözésben :( 2év alatt még nem tudta (vagy nem akarja) megszokni,h nem sok beleszólásom van munkabeosztásomba! :( pénteken megint Fórumoztunk, bementünk a MediaMarkt-ba megvenni a legújabb Harry Potter dvd-t (sicc!). fagyiztunk is 2x, meg sétálgatva egy cipőboltba botlottunk. bementünk, nem veszíthetünk semmit alapon, rövid nézelődés, majd próba után egy pár Mustang cipőt vettem 15E-ért. végre sikerült egy kényelmes cipőt találni, majdnem aranyáron. este sms-ben megírtam neki,h köszönöm,h elvisel engem. erre válaszolta, h elnézi a hisztijeimet, mert SZERET. cserébe szeretetet kér tőlem. hmmm. ez azért szarul esett! ennyire érzéketlen lennék? talán ez abból is fakad,h még 5évvel az exem után is nehéz megbízni a másikban. meg ezek a "gyors" hétvégék, rövidek nekem ahhoz, h kimutathassam érzelmeimet irányában. na meg az is fájhat neki,h neki az amolyan "szerelem első látásra" kapcsolat, én meg még csak mostanában próbálom vele elképzelni a jövőmet. a közös jövőnket.
2011. április 10., vasárnap
újra Dívány
ma 1 hete volt,h újra beszélgetni mentem, ugyanazokkal, akikkel régen. 1új taggal találkoztam, de ő lány, szóval nem különösebben érdekelt engem. 2 pasipár, meg 1leszbi és egy biszex(?) csajszi mellett én voltam a hetedik tag. mivel régen találkoztunk, mindenki pár szóval beszélt magáról, amikor én megemlítettem,h úgy néz ki a haverságunkból SZERELEM lesz lassacskán. szó esett barátságokról, párkapcsolatokról, együttélésről, na meg a PÉNZ sem maradhatott ki a politikával együtt említve. a szervező csajszi később megemlítette,h javult a kommunikációs képességem. neki legyen igaza. lehet a szerelem hozza ki belőlem, meg talán majd javul még, a lelki egyensúlyom is ha összeköltözünk. ami azért még odébb van. pont arról beszélt a 2 pár,h ők is apránként szoktatták egymáshoz magukat: próbanap - próba hétvége - majd összeköltözés. lépésről lépésre... szeretnék újraéleszteni ezeket a beszélgetős délutánokat, akár filmnézéssel is. amennyiben hétvégére időzítik, akkor én is részt tudok majd venni!
ja alul nézzétek meg a linklistát!!!!
ja alul nézzétek meg a linklistát!!!!
2011. április 8., péntek
nah végre nekiugrottam, írok ide...
hosszas egyezkedés és email-nézegetés után megegyeztünk abban,h március 30-án van megismerkedésünk dátuma. 2éve már,h kerülgetjük egymást. igaz eleinte haverságnak indult az egész (előzmények a : www.jeffrey.freeblog.hu oldalon). most így utólag visszagondolva, részéről ez amolyan "szerelem első látásra" lehetett, amihez azért nekem több idő kellett. főleg,h az előző szerelem eléggé tönkretett lelkileg.
2ÉVESEK LETTÜNK!
még ha magamnak nem is merem bevallani, lassacskán beleszerettem ebbe a pasiba. bár a "csomagolás" nem 1. osztályú mégis akkora szíve van (nagyobb mint az enyém). tavaly az egri kiránduláskor változtak az érzéseim iránta, akkor még a "Túl a barátságon" időszak volt. szegény azt hitte még a héten meglesz a hitel és akkor Húsvétkor már a kifestett lakásban alhatunk, ami sajnos csúszni fog, hiszen még a 2bank közötti hitelátadás a tulaj lustaságából akadozik.

2011. március 30., szerda
a másik lakás
múlt hétfőn délelőtt nagyon lefárasztottak a melóban, nem volt erőm csavarogni a városban, így lemaradtam a lakásnézésről. de szerdán délután már a szerződés aláírásához mentünk kettesben. másfél szobás lakás ezúttal is, szintén a belvárosban. mivel 10emeletes panel, így az ár is kevesebb, 6.5milla lesz, meg a járulékos költségek (ügyvéd, értékbecslő, stb. ...). ja és szerdán megsúgta a BV,h megint járnak a munkaügyisek razziázni: tehát, ha vki kérdez a munkaidőről, legyünk merészek és kérdezzük meg,h milyen státuszban kérdezi ezt tőlünk. hiszen semmi köze hozzá... így most, ha reggeles vagyok, csak azt írjam be,h 6-tól melózom. így ha jönnek és még bent vagyok túlórázni NEM BUKOK LE (!!!), mert nem írtam be,h meddig melózom. :@ délután rá is kérdeztem az ügyvédnőnél erre, de mint nem szakértő (más területen van), azt tanácsolta, maradjak csendben, ha nem akarok perelni, meg kirúgatni magam. lassacskán színes is lesz a szolinak köszönhetően, bár ezt sem veszik észre odabent, ahogy a karórámat sem :p hétvégén itthon rohadtam, mert kezdődik a krumpliszezon, így hétvégente otthon van segíteni, hiszen ebből lett/lesz pénz a lakáshoz. hétfőn megint csavarogni mentünk, ezúttal meg Ő vett magának egy karórát, a diplomaosztóra kapott 30E-ből, mégiscsak legyen vmi maradandó emléke (a kis utánozós). a maradék 3e-t elettük a BK-ben. végre láthattam a lakást is, hiszen már az értékbecslőnek is látnia kell a lakást, enélkül nem ad hitelt a bank. úgy éreztük,h a még bentlakó albérlők dohányoznak, szóval muszáj lesz kifesteni mielőtt beköltözünk. várhatóan 10-e körül lesz meg a hitel, meg még 10napos határidőt kaptak az albérlők a kiköltözésre. szóval necces,h a húsvétot már ott töltenénk a kifestett lakásban...
2011. március 21., hétfő
karóra & szolárium
múlt csütörtökön felementünk a városba, ezuttal ÉN vásároltam, igaz önző módon magamnak: egy karórát. felajánlottam "pasim"-nak,h veszek neki is egyet, de visszautasította. sőt még ő akart 5E-t adni,h egy NORMÁLIS (?) órát vegyek. minek? elég egy alapmodell, ami mutatja az időt, meg esetleg a napot. végül 12.5-ért vettem egyet. ő kinézett magának egy másikat ami kb 2x annyiba fájna. de akkor még abban a hitben volt,h inkább biciklit vesz, amivel a lakásából jár melóba, meg velem csavarogni/kirándulni. péntek reggel meg közösen mentünk szoliba, életemben előszőr. kora estig folyamatosan melegem volt, bár erről előre szólt nekem. szombaton végül visszamondta a lakást, mert a tulaj bekavart,h ő csak a saját ügyvédje által írt szerződés szerint hajlandó eladni a kérót. szegény idegileg teljesen kivan, a saját családja sem áll mellette. most röhöghetnek a markukba, h: ugye megmondtuk.h át akar verni! :(
2011. március 16., szerda
hosszú hétvége Szoboszlón
tegnap délre haza is értem Szoboszlóról, nem sokat aludtam az előző 3éjjel. na ebben nem sok szerepe volt a szexnek, inkább az idegen helyen alvás és az,h nem ezt nem egyedül tettem. szombaton fél 3-kor már a szobánkban voltunk, majd kis pihenő után lementünk az addigra már felmelegedett szaunába. 1-1törölközőt kaptunk fejenként (tusoláshoz, kéztörlőnek), viszont hiányoltuk a köntöst, amit 800ft-ért adtak volna fejenként bérbe, szerencsére nem napi áron, de így sem kértük. 3kör szauna után átmentünk a konditerembe, ahol egyből deja-vu érzésem volt a gépek láttán. bár már 5éve nem voltam gyúrni,ismerősek voltak nagyjából a gépek. "pasim" izomlázat kapott másnapra. vacsorára a szokásos közepes minőségű étkeket kaptuk. leves-főétel-desszert. a reggeli svédasztalos rendszerben volt, mindhárom reggel kalácsot ettem vajjal meg tejes kávét. "pasim" nem bírt magával és szóbaelegyedett 2hetero párral is. az elsővel végül kedden közösen reggeliztünk. a másik párnál a férfi olyan hűvös, kifejezetten bunkó volt. de mindegy. vasárnap és hétfőn a 10után kimentünk a termálba, ahol a másik "meleg" párral strandoltunk, kizárólag a termál medencékben, mert még szezon előtt vagyunk ugyebár! a vasárnap és hétfő estét a palacsintázóban zártuk 1-1koktéllal. "pasim" mint végzett mixer letesztelte a pultosokat a koktélok minőségét illetően. ezt hétfő este már a tulajnőci is hallotta és felajánlotta,h jöjjön dolgozni a (6hetes!!!) szezonra dolgozni hozzá, ami kézségesen elfogadott, de kizárólag hétvégére menne mixerkedni. hiába lesz meg a lakás, így a nyáron csak hétköznaponként leszünk majd együtt??? :(((
2011. március 12., szombat
szép kis hét volt ez is...
hétfő estére anyámat hazaengedték a kórházból. úgy még érdekesebb,h apám volt bent nála délelőtt, amikor még arról volt szó,h ugrál a vércukorszintje. így megúsztam a másnap délutáni Tesco-s bevásárlást. a keddi szabad délutánomon Fórumoztunk egyet, amikor kaptam 10E-t a "pasim"-tól,h költsem el a Heavy Tools-ban. végül egy cipzáras pulcsit választottam 5.5E-ért (féláron volt ennyi), ő meg egy sálat 2E-ért. majd 2whoppert ettünk egy áráért, ha már Vodafone-os vagyok legyen vmi hasznom is :DDD a hét további részében azért remegtünk,h nekem ne kelljen HÉTFŐN dolgozni, különben be és vissza kellene buszozni Szoboszlóra. végül csüt estére meglett a műszak írva és megkaptam szabadnapba a hétfőt. szóval szabad a pálya, 3éjszaka kettesben...
a lakás-project is eléggé döcögősen halad, megkezdődött az egyezkedés a tulajsrác, az ingatlanos néni és a "pasim" között. a belvárosi lakás lett a nyerő, de ahogy hallom, talán nyárra beköltözhet a lakásba, amiben várhatóan augusztusban indul el a panelprogram...

2011. március 5., szombat
Szép kis hét ez is...
kedden elkezdtünk lakást nézni, nagyjából 7.2Milla volt az áruk. volt amelyik már túl van a panelprogramon, volt amelyikben csak az ablakok lettek cserélve, illetve a "legszebb" lakásban még ezután lesz meg, vagyis a törlesztőrészlete hozzáadódik a bankhitelhez. sőt a legdrágább 7.8Millát kért egy minimum 40éves gázfűtéses ócskaságért a Dózsa György utcában. ez utóbbi lakást nemcsak az ára miatt, hanem az állapota és az ott fogadó hideg miatt is elvetettük. nekem a legelső tetszett a Jerikó utcában, de "pasimnak" egyáltalán nem jött be, a felújított, 10-ik emeleti panelprogramon túlesett lakás. inkább a belvárosit preferálta abban a hiszemben,h nem ő fizeti a felújítást! hanem ki???
majd hajnalban anyám lett rosszul, mert leesett a vércukra, de szerencsére apám és öcsém megoldották a mentők segítsége nélkül. bár csütörtökön apám közbenjárására mégis a kórházban kötött ki anyám, aki még aznap este sem volt teljesen magánál :((( remélem rendbe hozzák, csak attól félek, miután hazajön megint tojik a diétára!
"pasim" betervezte gondolatban,h a következő hétvégét meg a hétfő-keddet (március 14-15) Szoboszlón töltenénk. ahol legutóbb voltunk és így a 4nap alatt lenne időnk a szállóban kipróbálni a jakuzzi-t meg a szaunát is, illetve a maradék üdülési csekket a vadiúj szoboszlói élményfürdőre költenénk el. eddig úgy néz ki,h jobb esetben csak szombat éjszakára mehetünk ki, hiszen mindig az uccsó perben készül el a beosztás, így nem lehet tervezni!!!

2011. február 25., péntek
ez "csak" stressz!
tegnap délelőtt leugrottam a dokihoz, segítsen már rajtam. a homlokom továbbra is fájt, a napi 3x fájdalomcsillapító ellenére. pedig reggel már elővettem az infralámpát is 2x !!! mégis 10perccel a használata után visszatért a fájdalom. ráadásul a kezeim is remegni kezdtek. útban a doki felé már a bal szemhéjam is rángatózott :( megkocogtatta a homlokomat meg a szokásos kérdések, van-e: köhögés, orrfolyás, láz. 3x nemet mondtam, de a homlokom bal oldala fájt a kocogtatásnál. rákérdezett a munkahelyi stresszre, mondtam az MINDIG van, ráadásul 3kollegina beteg. szóval felírt egy gyógyszert: Cataflam - amit használjak fájdalomcsillapítónak, meg szedjem a nappal is a nyugtatót - amit már Valeriana Relaxra cseréltem Xanax-ról a múlt héten. szóval a diagnózis : STRESSZ !!! de mindezt munka mellett kell kikezelnem!
2011. február 23., szerda
qrva hideg van!
tegnap mire reggel beértem a melóba, a kapucni ellenére "befagyott" a homlokom. mintha vki húúúúzná kifele az agyamat. gyógyszer hatására kissé javult a helyzet, de délután visszatért a fájdalom. a szemészeten rákérdeztem,h miért is romolhat a szemem, de azt,h segíthet-e a szem és a képernyő távolságának növelése, nem derült ki. végül kompromisszumos megoldásként negyed dioptriát emelt. visszább kell vennem a monitorbámulás idejéből. csak azért,h bámuljam a szexhirdetéseket a chat-en, nem fogok belépni. zenét meg csukott szemmel is lehet fülelni :D az SZTK után átmentünk a Fórumba, ahol benéztünk a Hervis-be, mert az az ötlete támadt,h vesz egy kerót és majd azzal jár be dolgozni, meg velem kirándulgatni. nagyon úgy néz ki,h messze fog lakni a melótól, gondolta keróval jár majd :) utána belestünk a Heavy Tools-ba is, ahol vettem egy féláras polár sapkát 1250-ért,h védje a homlokom a kapucni alatt. meg nézegettem cipőt is, de hagyjuk...
2011. február 18., péntek
...
a szombati csobbanásból nem lett semmi, mert átvette a hatalmat rajta a nátha. bár ma bejött dolgozni, de mivel én délutános leszek, nem találkozunk. hétvégén meg nem fog bejönni, mert még nem gyógyult meg teljesen. amúgy is dolgozom egész hétvégén. majd a jövő héten találkozunk, esetleg kedden, ha délután végzek a szemészeten, amennyiben reggeles műszakban leszek...
2011. február 8., kedd
Xanax a jóbarát (?)
tegnap elcsentem egy levéllel anyám Xanax-ából. nem bírom elviselni az emberek jelenlétét. nem tudom miért lesz úrrá rajtam ez az érzés. szörnyűűűűűűű ma reggel bevettem a második tablettát, abban bízva,h nem ugrok senki nyakának odabent, ha hülyeségekkel cukkol. valamennyire csökkent bennem az agresszió, bár többet vártam volna tőle, inkább a bágyadtságomat növelte tovább. ez a legkisebb dózis amely forgalomban van: 0.25mg
haverom azt hitte, szegény, h pénteken reggeles leszek és délután szeretett volna termálozni egyet a maradék üdülési csekkjéből. talán szombaton délután csobbanunk egyet...
2011. február 4., péntek
távolabb a világtól
hétfői szabadnapomon a szokásos csavargást ejtettük meg. bementünk megint az Intimissibe, mert még lejjebb vitték az árakat - kell a hely a friss kollekciónak :D szóval már csak 1000-ért adták a közel 4E-s alsókat. amelyből 2-t választhattam, amolyan előValentin-napi ajándékként. köszi. de szerdán reggel az első kérdése az volt, na milyen a gatya? mivel alig 1órával előtte mostam ki, nem próbáltam még fel. tegnap du elkísértem a fotóshoz, aki jól lehúzza az ügyfeleit: 350.-/1kép meg 3500 a DVD, így 7E felett fizetett nála. majd meguzsonnáztunk a mekiben, kipróbáltuk az új óriásszendvicset, majd mindenki hazament. nem is kellett a vacsora, fél9-kor már feküdtem is le. reggelre annyira emberundoritiszem lett,h legszívesebben be sem mennék a melóba. persze ezt is ő szenvedi meg, pedig nem tehet róla. amúgy sem vagyok egy fecsegős típus, de most még neki is feltűnt,h a tegnapi jókedvem (?) eltűnt. fél órája elköszöntem tőle az msn-en, még a mobilt is lecsatlakoztattam a hálózatról (repülő mód). úgysincs nagy forgalmam, szinte csak zenét hallgatok rajta. chat-re sem megyek fel a hétvégén. csak filmek & zene!!!
2011. január 30., vasárnap
tengerparti nyaralás négyesben???
ma volt a diplomaosztója a pasinak. így már 2 is van neki. nem is ez zavart ma, hanem az,h a másik 2meleg haverjával kellett együtt ebédelni. tavaly ketten mentek nyaralni, de az idén velem együtt szeretnének eltölteni 10napot, valamelyik déli tengerparton. :( ha már oda mennék, akkor nem velük, hanem a pasival kettesben. hiányzik a hűs hegyi levegő Kékestetőn. igaz,h pár nap után elunom ott magam egyedül. mégis hiányzik. érdekes,h a "pasim" vhogy nem lelkesedett a 4személyes nyaralásért. nem erre szeretném költeni a kis megtakarított pénzemet. ja és az volt a legfontosabb számára,h nem adtam neki PUSZIT amiért megkapta a diplomáját. pfff
2011. január 22., szombat
már habzik a teteje!
már habzik a teteje!
a termálozást megúsztam! ellenben "pasimat" egy hülye buzi bekavart,h egy másik nem ismer engem. pedig volt egy randink, aminek a vége az lett,h leszopott. mert megdugni nem hagytam magam, hiszen még csak az első randi volt. na meg jóval öregebb és kövérebb is nálam. szóval eleve esélytelen volt az egész, de annyira akart engem. nem értem mire jó ez a kavarás. ráadásul ez a fickó a fürdőben - állítólag most is piás volt! na meg nehogy mán' unatkozzak odabent, össze akarnak hozni egy kolleginával. decemberben dobta a pasija, vmi hülye kifogással. igaz a csajszi a mai napig tartja vele a kapcsolatot, szinte napi szinten. reménykedik abban,h a srác "meggondolja" magát. ráadásul a csajszinak (aki 30éves) van egy saját lakása, ami neki valszeg' túl nagy, ezért bérel egy kisebbet. persze ez a csajszi is pont olyan kis szelíd, mint a másik boltban a kollegina. de legalább nem annyira butus és befolyásolható. ha nem lennék meleg, talán még érdekelne is...

2011. január 15., szombat
az új farmerem
mondhatni érdemes ezzel a pasival lenni, főleg azért, mert kutatja/keresi az akciókat. tegnap délután felmentünk a Fórumba. elkezdte nézegetni a farmerokat, aztán kettőt be is vitt próbálni. igaz végül a nagyobbat tartotta meg, illetve felajánlotta vesz nekem is egyet. most hogy féláron voltak a gatyók így a 2farmer össz. 30E-be volt neki. meg is jegyezte,h le kell majd dolgoznom. meg hát most tud rám áldozni. hiszen ha meglesz a lakás, akkor majd törleszteni kell, meg a számlák, stb. cserébe, bár értékileg nem azonos, de meghívtam uzsonnára a mekibe. aztán kikísértem a buszához, meg én is hazaDKV-ztam.
jah majd elfelejtettem,h a múltkor a melóban elszólta magát,h milyen jó volt a termálban, erre a kollégája (aki mellesleg jópasi/jómagas/jófiatal) rábeszélte,h kedden menjen már ki vele. igaz engem is hívott, de azt mondtam, h mit csinálnék ott, ülnék mint egy kuka? hiszen a srác nem meleg, csak szeretné a meghúzódott derekát kiáztatni. szóval visszautasítottam a meghívást. én nem akarok így menni, felesleges pénzkidobás. a múltkor sem tudtunk "matatni" a víz alatt.

2011. január 7., péntek
Boldogabb Új Évet Kívánok MAGAMNAK!
nem sokkal a Karácsonyi bejegyzésem után rám írt a chat-en egy pasi. 36éves, meg 174cm-nek vallotta magát. hamarosan átmentünk msn-re, ahol élőképet is mutattunk egymásnak, nemcsak fotót. DOHÁNYZIK! megjátszotta magát,h leakar szokni az újévben. megpróbált átcsalni a magához, de hárítottam, nem akartam könnyűvérűnek látszani. még akkor is, ha előre leszögeztük, h nem szexelünk, mert ő fáradt. abban maradtunk,h majd szilveszterkor visszatérünk a témára, amikor visszajön Pestről a külső munkáról. holtfáradtan érkezett vissza Pestről, teljesen maga alatt volt. felajánlottam,h 8körül átmennék hozzá pátyolgatni a lelkét is... aztán elkezdett magáról rossz képet "sugározni". pl: el ne képzeljem már,h bárki miatt meg fog változni! (cigaretta) annyi mindent belefektetett már a kapcsolatokba, ebből már elege van, h csak kihasználják. előre beparázott egy újabb kudarctól? majd újév napján újra beszélgettünk, de már csak mint két idegen. nyoma sem volt annak, h érdekelném őt. ennyi. vége lett, mielőtt elkezdődött volna...
kedden a "pasim" vizsgázni volt bent, délután benéztünk a Fórumba, hátha kifogunk vmi nagy leértékelést, majd a mekiben zártuk a napot. másnap délután termálozni mentünk, ahol felvetette,h a tavasztól megszűnő (helyközi) bérlettámogatás adott neki 1lökést a lakásvásárláshoz. így a bérlet árát a Hajdú Volán helyett inkább a saját lakásába törleszti.

Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)