2011. október 9., vasárnap

itt van az ősz...

kedden délelőtt egyszercsak megjelent a pasim a boltban a kollégájával. vmi szerelőnél voltak a szomszéd utcában és beugrottak venni 1-2cuccot. a szívem majd kiszakította a torkomat, annyira dobogott :)))  pár órával később kaptam tőle sms-t, lenne-e kedvem délután hűtőt nézni vele. mint később kiderült, hétfőn a Cora-ban csak borotvapengét vett, hűtőt a MediaMarkt-ból akar(t) venni. na meg menjünk lámpát venni a Praktiker-be, mert már fél7-kor sötét van. szóval elkísértem, vett is egy állólámpát, piros búrával - fehér nem volt, mert leltár előtt voltak, nem rendeltek :(    kiderült a lámpát össze kell szerelni, ez a feladat meg rám hárult, mint anno a TV beüzemelése is...  ettünk pár falatot és miután kigyönyörködte magát az állólámpában, hűtőnézőbe indultunk. 1ajtósat akart venni, aminek pici fagyasztó része van. amelyik hűtő jó lett volna árban, az sajnos passzolt a lyukba, ami az előszobában van, tehát a hűtő nem tudna levegőzni, vagy mi mennénk neki esetleg, mert kilógna ha kintebb húznánk. savanyú szájízzel jöttünk el...
az este további része jól telt, együtt megnéztük a Született Feleségeket, aztán hazabuszoztam. ugyanis reggel melóba mentem újfent, mert a BV átvariálta a műszakomat, így a szerda éjjel már nála töltöttem, igen volt szex is  :)))  ma megírtam neki a beo.-mat, mert a BVbanya pénteken 2-kor még bele sem kezdett. szokás szerint túlóráztam (ingyér'), pedig fél1-kor lejárt a 6órás műszakom    pff   pasim megkérdezte, mikor megyek fel hozzá, én a keddet választottam. aznap nem dolgozom, másnap meg délutános leszek. lesz egy kötelező jelenése, de megpróbál 4körül lelépni, h talizzunk. szerdán délelőtt meg a sógorával mennek hűtővadászatra...

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése