már csak 3nap van a szoboszlói kiképzésből. mivel eddig semmi konkrétumot nem tudtunk meg a jövőnket illetően, így óvatosan megkérdeztem a BV-től,h telefonáltak-e már, megmondták-e,h melyik boltba megyünk? mert csak ketten maradtunk a "kisegítők" közül, akik a szezonban kijártak Hajdúszoboszlóra. pontosabban még 1hónapot ráhúztunk,h a helyi banda megkaphassa a szabadságát. persze ugye mi is ott robotoltunk, de az nem számít. szóval nem hívták még fel a sorsunkat illetően, meg gyorsan bele is kezdett abba,h a BV-i tréningen mondták neki a többiek,h nem akarnak dolgozni velem - és a fenti mondat bukott ki a száján. persze azért próbálta enyhíteni a rossz hírt azzal,h az ig.helyttesnek azt mondta: dolgozott már nálam rosszabb dolgozóval. szóval elsejétől munkanélküli leszek asszem. most ennek örüljek vagy szomorú legyek? az egyik szemem sír...
2010. szeptember 27., hétfő
2010. szeptember 20., hétfő
Szoboszló kicsit másképpen
"haverom" igényelt egy hotelutalványt, amit 18-ig fel kell használni, ezért gyorsan és a legközelebbi szállodában lefoglalt 2éjszakára egy szobát kettőnknek. 4900ft/fő/éj alapárért kapunk vacsorát meg reggelit. hivatalosan a szállásért nem kell fizetni! (persze az IFA-t ki kellett fizetni IdegenForgalmiAdó) a meglepetés az volt,h a honlapon a főépület fotója van fent, minket meg egy másik kisebb épületbe raktak. sajna csak 6előtt nem sokkal értünk ki, amikor is a recepciós csaj közölte velünk,h a szauna és a jakuzzi reggel7-től este7-ig ingyenesen használható számunkra. így azt már aznap nem vettük igénybe. vacsoránál a leves után megkérdezték mit kérünk másnap vacsorára? választhattunk 2igen zsíros fogásból, én meg előadtam,h valami light-osabb kellene nekem, ha megoldható. a csajszi csak lesett bambán, meg is kérdezte mit is szeretnék. mondom pl egy kis párolt húst rizzsel. azt ígérte intéz majd valamit. majd választhattunk 2fogás közül: sült csirkecomb krumlipürével vagy húsospalacsinta rizzsel. én az utóbbit, haverom az előbbit választotta. vacsora után kipróbáltuk a kavézót, ittunk 1-1cappuccino-t. reggel svédasztallal várták az éhes embereket. volt ott rántotta, főtt virsli, kolbász, 4fajta felvágott, 2fajta sajt, 2fajta lekvár, kenyérszelet, zsemle, kalács. én maradtam a hideg ételeknél, "barátom" még rántottát is evett. reggeli után visszamentünk egy kicsit kipihenni a reggeli fáradalmait :DDD éppen belemelegedtünk egy kis játszadozásba, amikor bekopogott vki, majd próbált bejönni a kulcsával, ami nem sikerült neki. mikor ajtót nyitottam gatya-atlétában, kiderült a takarítónő szeretett volna rendet rakni. megköszönve a felajánlott takarítást elutasítva csak 1guriga wc-papírt kértem tőle. majd 11után kisütött a nap, így összeszedve a fürdőmotyónkat, átballagtunk a termálba. 1után megebédeltünk az egyetlen nyitva lévő étteremben. lesétálván az ebédet megindultunk a nudi felé, ami a fürdő másik végén van. félúton feltűnt egy fehér köpenyes pasi, aki feltűnően ránk nézett, majd követett is minket és a nudinál összetalálkoztunk. bátortalanul, de megszólított minket,h olyan szimpatikusak vagyunk neki, bemennénk-e vele a nudira napozni. besétáltunk, de a napsütés ellenére elég hűvös volt már és egy teremtett lélek nem volt bent, csak a milliónyi szúnyog. ki is jöttünk hamar. közben azért a pasi felajánlkozott,h jöjjünk már össze vele, akár még fizet is érte. na nehezen felfogta,h nem fog ez neki összejönni, pedig ő azt hitte, mi egy pár vagyunk. :DDD elköszönt tőlünk majd elváltak útjaink. mi folytattuk a fürdőzést, majd elhatalmasodott rajtam az álmosság így 4előtt eljöttünk. még vettünk 4sütit, amivel a szülinapját ünnepeljük meg este. én meg le is feküdtem a szobában, majd 2órát sziesztáztunk a vacsora előtt. vacsorakor ért a meglepetés,a leves után a főpincér feltette a kérdést: melyikük a vegetáriánus? Én - válaszoltam. "barátom" megkapta a sztrapacskás husikáját, én meg zöldségtálat kaptam, héjában sült krumplival. úgy tünt, én jártam jobban a vacsorával, ahogy az arcát elnéztem. vacsora után beültünk koktélozni a már teljesen üres cukrászda egyik asztalához, ahová nehezen, de kijött a pultoscsaj és rendeltünk tőle 1-1 Long Island Ice Tea-t, amiben vagy 4x4cl pia volt meg egy vagon jég 1490.-/db-ja. majd ráküldtünk még 1-1 Sex On The Beach-et 990.-/db-ja. így hogy már ott voltunk egyedüli vendégként, elkezdtek jönni mások is. szegény csajszinak volt dolga millió, akár meg is lóghattunk volna fizetés nélkül. vasárnap reggeli után még összepakoltunk és 10 órakor már Debrecenben is voltunk. esőben mentünk, esőben jöttünk... azért volt még egy aprócska incidens. ugyanis volt egy fiatal párocska, amelynek férfitagja minden alkalommal úgy ült le az asztalhoz,h mindig lássa ki jön be az ebédlőbe. ráadásul minden alkalommal összeakadt a szemünk. nem is az esetem és még nős is. kell a fenének egy ilyen alak! :DDD
2010. szeptember 8., szerda
"Egri csillagok"
csütörtök reggel hirtelen felindulásból az írtam neki,h el kellene utazni a hétvégére valahová kikapcsolódni. mert megint belenyúltak a beo-ba, így a pénteki délutánomból reggeles műszak lett. sőt úgy tűnt nemcsak a szombaton maradt szabad, vasárnapra sem írtak be. így délután már küldtem is az sms-t,h minden rendben, foglalhatja a szállást, megyünk EGERBE! mert Szeged messze van, meg ő ott tanult 3évet(?). ha már a nyaralás nem jött össze Kékesterőre és az Üdülési Csekk se menjen már kárba. így 2éjszaka reggelivel "csak" 26ezerbe került kettőnknek egy franciaágyas szobában. persze sosem sikerül elérni a 14:05-ös buszt hazafelé, pedig "csak" fél2-ig tart a munkaidő. persze ez is csak papíron. így rohanás volt a péntek délután. még jó.h előző este is pakoltam pár dolgot a táskába, így ha enni nem is, de zuhanyozni még tudtam indulás előtt. hosszú volt az a majd' 2és félóra utazás, meg a szobát is megkaptuk az éjszakás(!) recepcióstól fél8 tájban. aranyos, szolgálatkész lány volt, ajánlott egy egész jó éttermet, ahol én egy kímélő csirkelmelles zöldségtálat ettem, "pasim" meg egy fatányérost. mint minden inyencnek ez sem izlett neki igazán. én alig bírtam megenni, de hiába kínáltam nem igazán kért a vacsorámból. vacsora után megkerestük a Termálfürdő bejáratát és nehezen sierült is visszamenni a szállásra fél10 tájban. lefekvés előtt még játszottunk kicsit egymással. másnap délelőtt elmentünk a várba, ahova egy sima belépőt vettünk 700ft/fő!!! el is fáradt a lábunk a kövek miatt. készültek képek is :D délután4 után elindultunk a termálba. meg kell mondjam többet vártunk, a 2medencénél amivel csalogatnák az embert. a belső fedett részben lévő medence vize hűvös volt. onnan lehetett kimenni a vizen keresztül. majd megtaláltuk a másik kisebbet, az pedig forró volt a 36-38fokával. muszáj volt néha visszamenni a hidegebbe időnként. csepegő esőben szedtük a lábunkat visszafelé majd ernyővel indultunk vacsorázni a sétálóutcában lévő Mekibe. ami harmadakkora, mint a debreceni, de a kiszolgálás azért jobb volt. estére elfáradtam, nem volt már erőm a pasihoz. lementünk reggelizni, utána estünk egymásnak, volt szex is. majd szedelőzködtünk, kifizette a számlát és kóboroltunk még meg beugrottunk a Mekibe nekem egy kis ebédért. "pasim" szerint sokkal felszabadultabb voltam most, mint szilveszterkor a haverjuknál. még jó, mert most voltunk igazából ELŐSZÖR KETTESBEN. :)))
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)