hétvégére meghívott a pasim haverja a névnapjára magához. igaz egyúttal az enyémet is megtartottuk. a hét elején még úgy volt,h leszünk páran. cserélődtek a nevek a vendéglistán, végül hárman maradtunk, mivel a házigazda lassan minden kapcsolatot megszakít a volt pasijával. így végül étteremben vacsoráztunk, de addigra már volt bennem is rendesen alkohol, de azért a másik kettő is "feltankolt". a házigazdánk nem látszott ittasnak, kissé karót nyeltnek tűnt egész idő alatt. vagy talán úgy hatott rá a pia,h ajánlgatta a farkát, illetve az enyém érdekelte volna, de azt max a farmeremen keresztül fogdoshatta meg. ennyivel kellett beérnie. megkaptuk tőle éjszakára a szobáját, ő a nappali kanapéján töltötte az északát. ez szép gesztus volt tőle, KÖSZÖNÖM. házigazdánk újabb pasit fogott magának, akivel ma este randizik. pasim bízik abban, h egy jó párkapcsolat végre észhez téríti és feladja végre kicsapongó nemi életét. pff
szóval, mivel kaptunk egy privát szobát éjjelre, pasim kapott az alkalmon és nekem esett volna, ám közben talán az alkohol hatása, vagy az én közelségem miatt eltört nála a mécses, zokogni kezdett, a címben szereplő mondatot ismételgetve. nagyon jólesett ez nekem, igaz vidámabb éjszakára vágytam. végül megnyugodott, mert elhitte, h tényleg szeretem. igaz ő már a közös életünket tervezi folyamatosan, amelyben eddig úgy volt,h ősztől a "vigyázok a lakásra" hadművelet alapján hétvégente ott alszom, jövőre meg odaköltözök. de tegnap éjjel már zokogva kért arra, könnyes szemmel,h ősztől költözzek oda. pedig októberig krumplizik hétvégente, abból lesz a törlesztőrészlet a lakásra. a beköltözés meg még odébb van...