múlt szerdán felajánlotta a "pasim",h ad 10E-t a kabátba, vegyek egyet én is magamnak, az ócska helyett. akkor persze elutasítottam. ám most szerdán újfent előállt az ajánlattal, gondoltam utolsó esélyként elfogadom. hiszen így "jóárasítva" lett egy szupi kabátom. ami hivatalosan, "technikai kabát", amolyan sídzseki-szerű, vékony, könnyű kabát, így nem érzem magam benne otromba hóembernek. péntekre megbeszéltük,h termálozunk itt Debrecenben, utána meg elmentünk megint a mekibe uzsonnáztunk egyet a kuponlapról. pénteken láttam meg amikor már a mosnivalóval indultam el,h nem vagyok beírva a műszakfüzetbe a jövő hétre. így elaprózva, meg az utolsó pillanatban kiadott szabadság ebben a hideg, szar, nedves időben inkább szobafogságra ítél.
2010. november 27., szombat
2010. november 23., kedd
leltár után
két hete nem írtam ide. fáradt vagyok és nem látok esélyt arra,h a következő napokban pihenhetek. 2hete csütörtökre eléggé megnőtt a hajam. vmit kezdeni kellett vele, így hát bezseléztem a fürtjeimet. szóra sem méltatták az "új" frizurámat. áruátvételnél segítettem a raktárban, amikor kipillantva a boltba, az exemet láttam egy pillanatra, alig 3méterre tőlem. szemkontaktus nem volt köztünk, bár nem tudhatom,h észrevett-e, de nem is érdekel mivel még mindig divat a borosta, így ő most "trendi". múlt szerdán megint elmentünk a Fórumba,h megint megnézzük a téli kabátokat. a Heavy Tools-ban végül megvette a sídzsekit 22900 helyett majd 19E-ért, mert kitöltettek vele egy törzsvásárlói kártyát, ami 20% kedvezményt adott.
napról napra egyre jobban bezsongott a főnökség, mert múlt vasárnap leltároztunk. hajnal5-re kellett menni és este7-re végeztünk, meg egy kicsit ünnepeltek a többiek. én már a kimerültségtől fejfájást kaptam estére, így kissé félrevonultam a friss levegőre. végül este8-kor összepakoltunk és mindenki hazament.
napról napra egyre jobban bezsongott a főnökség, mert múlt vasárnap leltároztunk. hajnal5-re kellett menni és este7-re végeztünk, meg egy kicsit ünnepeltek a többiek. én már a kimerültségtől fejfájást kaptam estére, így kissé félrevonultam a friss levegőre. végül este8-kor összepakoltunk és mindenki hazament.
2010. november 3., szerda
Egy bogyó, két bogyó... sok bogyó!
egyre kevésbé tudom visszafogni a dühömet. nem elég, h a BV baszogat - persze nemcsak engem :D - hanem még 1-2 kollegina is feljogosítva érzi magát, h az orrom alá dörgöljön dolgokat. tegnap megkaptam,h a "pénztáros dolga biztosítani a váltópénzt". hiszen még SAJÁT kódom sincs a kasszához. !!! kasszázott volna csak egy műszakot a múlt héten, (fizetés hetén) akkor látta volna, h pénztárca nélkül jönnek és csak úgy zsebből rántják elő a 10-20ezrest, amikor fizetik a nevetséges pár tételes néhol még 500ft-ot sem elérő vásárlásaikat. nem is kicsit pénzváltás-szagú ezen tettük. na de emberek, 2010-et írunk, amikor minden családban van legalább 1 bankkártya, amivel ráadásul kerekítés és aprópénz csörgése nélkül vásárolhatnak. persze megint ledobta a felelősséget a válláról, kerek perec kijelentette, h kezd elege lenni belőlem, kivesz a kasszából. ha pedig kint sem teljesítek az elvárásának megfelelően, akkor mehetek a boltból. arra persze már nem emlékszik,h mielőtt munkába álltam nála, tudtára adtam,h lehetséges az, h kevés lesz az a munka ide, amit én el tudok végezni. kirakatott Szoboszlóra, 3hete meg csökkentette a munkaidőmet. arra vár, h kilépjek?
mondjuk öngyilkos nem leszek, amire esetleg a cím utalhatna, de úgy érzem szükségem van a természet adta növények nyugtató hatására.
mondjuk öngyilkos nem leszek, amire esetleg a cím utalhatna, de úgy érzem szükségem van a természet adta növények nyugtató hatására.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)