2012. február 23., csütörtök

szívfájdalmak

a múlt héten csak be-bealudtunk délután. előbb én, aztán pasim. amíg én szundítottam, ő elmosogatott meg zuhanyzott. aztán én zuhanyoztam, de mikor kijöttem, akkor aludt (kamuzott!) így felvettem a mackót meg a felsőt és befeküdtem az ágyba én is. aludtunk reggelig, akkor persze egymásraizgultunk  :))) 
a héten viszont értetlenkedni kezdett mindenen, azt hitte elhallgatok előle dolgokat és minden egyszerűnek tűnő dologba belekérdezett/belemagyarázott állandóan. erre a szemére vettem, h okoskodik, meg értetlenkedik. visszakaptam, h én meg mindenen felkapom a vizet. meg hogy keressek nyugodtan mást, mert ő már csak ilyen  :(((   persze megírtam, h rég megtehettem volna, de nem tettem. meg hogy nem bízunk meg egymásban, (mert én még nem mondtam neki hogy szeretem). ezt az exemnek köszönhetem, hiszen Ő törte össze a szívemet annak idején. sajnálja, h okoskodónak tartom és el kell gondolkozni a jövőnkön. meg jobb, ha ezek a dolgok MOST buknak ki még az odaköltözésem előtt.  pff...   ez a tavaszias idő, meg most odabent sem a legjobb, szóval idegileg kivagyok, amire felajánlotta hétvégére a lakást üresen és akkor ő marad a szüleinél hétfőig,h én kipihenhessem magam. szép gesztus...    mondtam neki,h egyedül az üres lakásban, az olyan szomorú...     
meg sem mertem mondani neki,h napok óta tompa, szúró érzés van a szívem táján este felé, amire ma a házidoki "szívizomgyulladást" mondott, meg kiírt Mydeton-t, kiváltatott velem MagneB6-ot is. ja és beutalót adott a Belgyógyászatra EKG-ra. ki tudja mikor jutok be oda...    szóval most ott tartunk,h szombat késő délutánra bejön DB-be és hétfő reggelig együtt leszünk...

2012. február 13., hétfő

egy kis féltékenykedés

kicsit összevesztünk a múlt héten, mert annyira akarta tudni - percre pontosan - mikor is érkezem hozzá. elsőre is zavart a kérdése, mondtam neki, előbb kimosom a munkásruhámat (anyám a köpenyeket mossa) utána megyek. csak a kérdés az, mikor szabadulok a melóból, mert mostanában úgy tűnik 2előtt nem szabadulok el :(((  szóval mikor másnap újra megkérdezte, h mikor is érkezem hozzá: kibújt belőlem a féltékenység. mert tán' addigra végezni kellene az előttem érkezővel? persze az egész a visszájára fordult, vagyis rám lett féltékeny. továbbra is abban a hiszemben van,h le szeretném őt rázni, hiszen nem egy főnyeremény, hiába van lakás!  szóval összekaptunk és úgy voltam vele,h ezt a hétvégét NEM együtt töltjük. de végül kibékültünk, bár ahogy vártam 3órára értem haza és mire végeztem a mosással 4 múlt. :((( persze mire sikerült elkészülni, meg odaérni 5 múlt. pasim már azt hitte nem is megyek. a gyümölcsleves már készen várt (mint meglepetés fogás). főfogásnak carbonara spagetti készült, amihez a megfelelő sajtok nem sikerült megvenni - a Spar-ban  :(((   - emiatt a bacon és a tojásos sajt különváltak :(  mint valami rántotta.  szombat reggel meg "beordibáltak" az ablakon,h 8-tól elzárják a vizet csőtörés miatt. vételeztünk pár liter vizet, meg nekiláttunk reggelizni és egyéb dolgoknak :)))  majd egy nagy punnyadás után kimentünk a Tesco-ba zöldségmagokat venni. majd miután hazamentünk megnéztük a Szállító 3-at meg a lottósorsolást, de nem lett meg az 5 találat. majd végigszenvedtem az Eurovíziós dalválogatás döntőjét. vasárnap reggel megettük a vacsorára készített rizi-bizis fasírt maradékát. majd mindenki a szüleihez utazott. újabb tali, csütörtök délután...

2012. február 5., vasárnap

az új kolléga

szerdán már egyértelmű volt, hogy a heti "randi" elmarad. szomorúan vettük ezt tudomásul. ő péntek délután hazabuszozott a szüleihez, én meg ugye dolgoztam. csütörtök estére elfogyott az antibiotikum, asszem ma már határozottan jobban vagyok, bár nem nagyon hiszek az elfogyasztott napi 1x lilahagyma erejében. szeretem a hagymákat és KÉSZ!  :)))  szerda óta új kolléga van nálunk, amolyan visszajáró lélek, hiszen évekkel ezelőtt itt volt csemegés. VÉNEMBER!!!  1hónappal idősebb, mint a saját anyám (57éves). szóval nem vetekszik pasimmal, esélytelen. egy kis alacsony, vézna, dohányzó fickó. a váltótársa nem kedveli, olyan kis tesze-toszának tartja. nem tudok róla véleményt mondani, mert én kasszázok a bolt másik végében. itt a sok hó, tegnap és ma reggel is lapátoltuk elfele. bár ma már nem havazott reggel, így a tegnapi hó már le volt tapadva, nehéz volt eltolni. holnap újra meló, remélem már nem kell havat lapátolni. talán a hétvégén végre együtt lehetünk, igaz ilyenkor szombat délután mégis hazamegy a szüleihez, hogy velük is töltsön 1napot  :(((