2012. július 20., péntek

megint Szoboszlóra járok dolgozni :(

pénteken (13-án) felhívtam a boltot, hogy megtudjam a szabadságolás utáni műszakomat. ekkor tudtam meg a helyettestől, h hétfőtől megint Szoboszlóra kell járnom dolgozni, remélhetőleg csak augusztus 31-ig. mivel vasárnap az első busszal sem értem be 11előtt Debrecenbe, így muszáj volt 1szabadnapot kérnem hétfőre,h a másik boltból elhozzam a munkaruhámat. kedden aztán már régi ismerősként üdvözöltek Szoboszlón és kezdhettem a robotot. ami igaz reggel f7-től indul - ugyanakkor kelek, mintha itthon f6-ra járnék :( vagy pedig 13órától este10-ig, mire hazaérek 11óra van simán. megy a hajtás, bár vasárnap egyelőre nem kell mennem, épp elég lesz szombatonként.

2012. július 9., hétfő

Romló egészségügy

az már mellékes, hogy az ellátás igazából kórház-jellegű. a vaskeretes, vasrácsos, múlt századi ágyak már akkor is nyekeregnek ha az ember levegőt vesz. az étkeztetés kicsi adagokból áll, amin nem is csodálkozom, hiszen vannak olyan beutaltak, akik ottlétük alatt még a szanatórium épületét sem hagyják el. mondhatni mozgáskorlátozottak, csak éppen nem kerekesszékkel közlekednek. pedig pont az ottlét lényege, hogy 3hét alatt kissé megterhelve a tüdőt, regeneráljuk, tisztítsuk ki azt. sajnos a túraszervező státuszát megszüntették, így akik már profin túráznak és nincs kedvük egyedül menni, maguk mellé toboroztak embereket. így mentem én is egy nőcivel hosszabb, rövidebb túrákra.