holnap lesz két hete hogy hazajöttem a Szanatóriumból. majdhogynem mesenapot kellett tartanom mindenkinek, h milyen is volt az a 3hét. nagyvonalakban előadtam az ottani menetrendet. nehéz visszarázódni a melóba, főleg úgy, h mindenki irigyelt, amiért oda voltam 3hétig a jó levegőn. ezt csak úgy kaphattam meg,h cserébe felajánlottam a szabadságomat. amit majd papíron megkapok, miközben dolgozom.
a lakásfelújítás is nehezen megy. pasim azt mondta el van átkozva a lakás és vele együtt Ő is. nehezen lett meg a hitel, nem is annyit kapott, amennyi kellett volna. a tulaj is húzta az időt, az albérlők meg a szobában cigiztek. remélhetőleg a mai befejezett festés majd elnyomja azt a szagot. sajnos a Kika-ban meghirdetett kanapé elfogyott, utánrendeléssel 5-6hét múlva és nem akciósan kapnánk meg. szóval ejtve. kinéztem pár boltot még, ahova holnap délután benézünk. ha már ezen túl ennék, a többi ráérne. de ez a legnehezebb és legfontosabb dolog. szóval holnap hajráááááá...

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése