2010. február 14., vasárnap

"szeretlek is, meg nem is"

ritkán írok ide, megint eltelt 1hónap. nem történnek olyan érdekes dolgok, amit érdemes lenne leírni. majdnem 2hétig élt az a korlátozás, ami az étkezési utalványokat érintette. mint sokan tudják, ettől az évtől mind a hideg, mind a meleg étkezési utalvány után adóznia kell a MUNKÁLTATÓNAK. ahogy az várható volt, ezt a terhet SEM vállalták át. így mindenképpen MEGINT a kisemberekkel toltak ki. nem is azt irigyeltem másoktól,h ők 18E-t kaptak havonta, hiszen ez adható és NEM kötelező juttatás. hanem azt,h tőlünk még azt a 3.5E-t is elvették, amit tavaly még adtak (bár az HIDEGutalvány volt). így csütörtök délután már mosolyogva jöttek néhányan a boltba, lobogtatva utalványaikat, amelyeket majd csak péntek 10órától fogadtunk el újra. igaz mi eddig is elfogadtuk ezeket a korlátozás előtt bármilyen árura.

próbálom a pasimmal megértetni,h nehéz lesz nekem "beleszerelmesednem". így most amolyan 'túl a barátságon' effektus van köztünk, legalább is az én oldalamról tekintve. ő meg annyira szerelmes belém,h elfogadja ezt az állapotot. imádja minden porcikámat. igen AZT is!!!   :D   szóval 1hónap után újra a szoboszlói termálban kötöttünk ki. fura módon tömve volt a busz, elnyelte az automata a 100-asomat így odabent még 40-et rádobva vettünk 1ásványvizet. a kinti medencével kezdtünk szokásunkhoz híven, de most valahogy hidegebbnek éreztem a vizet. sajnos elég sok magyar volt kint, így nem nagyon tudtam vele beszélgetni a kettőnk kapcsolatáról. ebédre egyforma menüt ettünk, most valahogy nem bírtam volna megenni a kímélő menüt. az olajban tocsogó krumpliszeletek meg is ülték a gyomrunkat rendesen. ebéd után megnéztük a belső medencét, de az még hidegebbnek tűnt,sőt elkezdett csöpögni az eső. ekkor átmentünk a 40fokosnak hirdetett medencébe, amiben szintem egymás szájában voltunk. na ekkor rázendített az ég és nagy pelyhekben kezdett havazni. így megegyeztünk abban,h a szokásos időben el is jövünk. mire kijöttünk az épületből szinte el is állt.  :((  még odabent megbeszéltük,h a J.Press-ben nézünk nekem egy szörfös úszónadrágot, mert ebben a szűk úszóban nem tud rendesen "matatni". de hiába van 3kuponunk, nem volt semmilyen fürdőnaci a boltban. ellenben majd' leesett az állam, amikor megláttam,h 14E-be kerül egy köntös és plusz 3E ha kapucnija is van. aztán meguzsonnáztunk a Burger King-nél, majd benéztünk a Skinny-be, de a majd' 8E-es gatyókat inkább otthagytuk. az eladócsaj szerint, ezek már az idei modellek, amiket majd nyár végén fognak esetleg leárazni. szóval marad a szexisen szűk boxer úszóm :D

hellyel-közzel azonosak az érzéseim egy 20éves dal szövegével, amit az R-GO (Szikora Róbert) adott elő még az előző században...

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése