tegnap fáradt voltam a 4előtti ébresztő miatt, így ma írom meg,h pénteken kora este belefutottam egykori "rajongómba" a Doktorbácsiba. anno még 2001 táján, évekkel az exem előtt történt az első kontakt. akkoriban találkoztam az internettel, mert szükség volt rá a munkámhoz. üres perceimmel nem tudtam mit kezdeni, mert ha elfogy a munka, vhogy sose találom meg a következő feladatot. szeretem ha kiosztják,h mit csináljak. szóval üres perceimben, elkezdtem ismerkedni az internettel. eljutottam a chat-ek világáig, gondoltam hátha könnyebb lesz ismerkedni itt, mint a teletexten. igaz akkoriban még tényleg kuriózum volt,h ha vkinek internete van, ami javarészt a munkahelyen volt elérhető. szóval a homályos emlékeimben kutatván, ha jól eméxem ez a pasi egy kb15évvel idősebb és NŐS volt. másokkal ellentétben én már melegségem elején is komolyabb kapcsolatra vágytam, így NEMET mondtam neki. aztán gondolom jártában-keltében rájött,h velem chat-elt és később kaptam tőle újabb üzeneteket. de személyes találkozóra NEM KERÜLT SOR, SOHA NEM RANDIZTUNK. képet nem kaptam tőle. évekkel később abból jöttem rá,h Ő lehet,h volt egy kis orvosi problémám és míg vártam soromra, ő végigsétált a folyosón vkivel és felém biccentett. ÉN EZT AZ EMBERT NEM ISMEREM! miért köszön NEKEM? pár napra rá egy cikket találtam az újságban az Ő fényképével együtt. na akkor leesett,h Ő az a nős pasi, mert beugrott a szakterülete amit említett annak idején a privát beszélgetéskor. persze ő sem volt biztos benne,h Én vagyok az így rákérdezett a volt munkahelyemre. mivel nem az én soromban állt a pénztárnál, na meg milliónyi ember volt így megúsztam a további faggatózást. egy kicsit jobban megnéztem magamnak ezt a palit, aki korához képest jól néz ki, vagy vmi ilyesmi. bár az életkorára nem emléxem. lassan ideje lenne elköltözni legalább 1megyével arrébb,h ne legyenek ilyen kínos találkozásaim...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése