2010. október 2., szombat

visszatérek...

kedden reggel mikor levettem a mobil a töltőről és bekapcsoltam, kaptam egy üzit,h kerestek. majd hn10-kor meg is csörrentem és amikor felvettem a BV adta tudtomra,h végülis megyek vissza a boltba, ahonnan 3.5hónapja mentem át Hajdúszoboszlóra. másnap délelőtt be is mentem a boltba, ahol sajnos csak a 2helyettes fogadott, majd megtudtam,h ne is számítsak szabadságra, hiszen ők is egész nyáron dolgoztak. na meg akkor nyomom a létszámot és nem csinálok forgalmat. az egésznek az lett a vége,h 1-ét megkaptam SZABADSÁGNAK, meg szabad hétvégét és a hétfőt pedig szabadnapként. kedden reggel kezdek, egész héten a BV-vel leszek műszakban. azt ígérte majd a jövő héten megnézi,h el tudna-e engedni ará következő héten szabadságra, mert ugye még 19napom van. meg a boltmanager közölte vele,h nekem is ki kell adni a szabadságot, ahogy a többiek is megkapják, akik szintén kisegítették a szoboszlói bandát, ahogy én is.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése