péntek délutánra kellett menni melóba. estére már kész voltam, ami nem is csoda, hiszen majd' 2hete nem dolgoztam. na meg a hétvégét is melóval töltöttem. a legnagyobb vicc az egészben, h PAPÍRON még mindig szabadságon vagyok, egészen december 20-ig!!! azzal védekezett a BV, kevesen vagyunk ahhoz,h ténylegesen itthon legyek. mint megtudtam 1kolleginával együtt vagyunk szabadságon, miközben odabent dolgozunk. nem ismerem annyira a törvényeket, mely szerint a tárgy évi szabadságot ki kell adni az adott évben, nem vihető át. így majd megint csalva a jelenléti ívvel, majd jövőre valószínűleg januárban leszek itthon, amikor lecseng az év végi hajrá. valahogy így kerül egyensúlyba az egész. "pasim" még holnap dolgozik, utána majd csak január elején jön be Debrecenbe vizsgázni, majd 2hétre rá újabb vizsgája lesz. addig szabadságon lesz, azért meg felesleges bejönnie,h kóboroljunk ebben a hidegben, na meg nekem nincs buszbérletem. az idén asszem itthon töltöm a Szilvesztert, nyilván délelőtt meló, délután meg szieszta lesz. bár "pasim" felvetette,h menjek ki hozzájuk arra az 1éjszakára, amikor a szüleivel együtt búcsúztatnánk az évet. együtt tévézhetnénk, zabálhatnánk, nyilván még összebújni sem tudnánk, hiszen ő sem fedte fel otthon a melegségét. így záródik az év 'asszem, bár még van 2hét az évből...
pasifronton sincs nyüzsgés, a pasival össz 2x msn-eztem, de úgy bekussolt,h csak na. nem válaszol vissza. lehet azért, mert újra beregeltem magam a Gayromeo-ra? igaz ott írt levelet nekem egy másik pasi, elkérte az msn-címem, de fel sem vett és az oldalon sem írt üzenetet. miért nem megy ez a társkeresősdi? mindenki csak hancúrozni akar? ez így olyan sekélyes...

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése