2012. október 15., hétfő

újabb vendégvárás volt

a Lidl, úgy látszik nem tud megnyitni. vmi engedély hiányzik, azt suttogják. mire visszamentem szabadság után, már csökkent a létszám 1fővel, a csajszi akinek felmondtak, elment. így az ő helyére kiemeltek egy kolleginát a műszakjukból. azt mondják ügyes, ám úgy látom, nem az volt a szíve vágya, hogy csemegés legyen. egy csemegést meg kiraktak töltögetni, mondhatni ő lett a váltótársam. rajta meg úgy látom, örül, hogy kiszabadult a pult mögül. így viszont a létszámhiány megmaradt a csemegéseknél, hamarosan jön talán vki oda...

ha már megvolt a csinosítás a lakáson, megint vendégek jöttek. ezuttal heterók, vagyis ez azt jelentette,h minden olyan tárgyat el kellett rejteni a szekrényekbe, ami arra utal, hogy ÉN IS OTT LAKOK! így pasim egy agglegény benyomását keltette. segítettem az ebédkészítésben na meg ültem ott közöttük, mint egy vigyori - mert jópofát kellett vágni az egészhez. egyiküket sem ismertem, bár 1x találkoztunk a szoboszlói strandon, de annak már 2éve!!!  szóval szarul esett az egész szituáció!  de túléltem.

tesómnak nem tetszik a meló, nehéz teljesíteni a normát, ami kifárasztja testileg-lelkileg. mindezt 2műszakban, minimálbérért +műszakpótlék. ebből jött neki a kijelentése, hogy nem kell neki, se feleség, se gyerek. sőt ha lenne gyereke inkább megölné. havi hetvenpárezerből nem tudna családot alapítani. valahol megértem őt, bár azt nem hiszem el,h nem akar párkapcsolatot, nemtől függetlenül. nem érdekel,h meleg vagy heteró. az ő dolga!!!
NEM! nem volt coming-out!!! egyszerűen, csak 2pasi lakik egy lakásban, félig-meddig közös háztartást vezetve. aki ezt nem veszi be, és MÖGÉMAGYARÁZZA a melegséget, nem érdekel! odabent a melóban elfogadták, hogy anyagilag ez nem veszteséges, meg azért valamennyire önállósodást is mutat a külvilág felé. ahhoz meg semmi közük, hogy van köztünk szexuális kapcsolat. ez most jó - így jó!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése