2013. július 13., szombat
csúcson vagyok! vagy mégsem?
A hétvége a pakolásról szólt. Még jobb is, h hétfő helyett keddre toltam az indulás napját. A gyöngyösi busz 5perc késéssel indult, a szoboszlón dolgozó és strandolni vágyók miatt. Úttalan utakon jöttünk, így Gyöngyös alatt màr 10percre nőtt a késés! Tiszta ideg lettem, mert így majd’ 2órát kellett volna várnom a következő buszra. Gondoltam megkérdezem az infót van-e vmi alternatív megoldás? Azt mondta a nő, szerencsém van, késik a kékestetői busz. Még én várhattam 8percet! :) így is ebédidőre értem a szanatóriumba. 2órára már az ebéden és a betegfelvételen is túl voltam. Meg kell mondjam az étkeztetés évről évre gyatrább. Mit is várhatnèk a TB-től! A tavalyinál is gyengébbnek érzem magam. Az aklimatizálódás nehezen indult, amit tovább nehezített a csütörtök hajnalban érkező hidegfront. A gyógyszer csak enyhíteni tudta a fájdalmam, a hangulatom mélypontra került. Amit èszrevettek a betegtársaim. Csak tegnapra kerültem jobb állapotba, kísèrettel felmentünk a csúcsra. Ezt ma megismèteltük. Ennek örömére vettem egy kis darab grillázst.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése