2015. május 26., kedd

belémhabarodott...

szűk két hete pénteken megint lementem a buliba, melynek témája ezúttal a párkeresés volt. ahogy teltek az órák egyre nyilvánvalóbbá vált, h ez a téma nem jött be a melegeknek, mert kevesebben voltunk, mint 1hónappal korábban. egy régi ismerősömmel futottam újra össze a buliban, és jól elvoltunk, amit a közben elfogyasztott vodkának is köszönhetek. kár,h józanul sokszor olyan vagyok, mint egy karót nyelt fapofa. a buli végén egy darabig együtt jöttünk, majd mindenki a saját ágya felé vette az irányt. de azért búcsúzóul ideadta a számát,h jó lenne, ha a bulin kívül is összefutnánk beszélgetni, haverkodni. a pasi nem igazán a zsánerem, sőt egyáltalán nem. de ő akkor éjjel nagyon  belémhabarodott, mint bevallotta, már évek óta reménykedik,h összejövünk. egy közös fagyizás után a Nagyerdőn, csak rábeszélt, h menjek már fel majd hozzá valamikor, próbáljunk meg összemelegedni. ami a múlt pénteken meg is történt, vagyis hosszas próbálkozás ellenére sem sikerült elélveznem. az előbb leírtak alapján nem is csoda. holnap estére megbeszéltük a második együtt alvást, de én továbbra sem fűzök nagy reményeket kettőnkkel kapcsolatban, ellenben ő már szinte szerelmet vallott. csak még azt nem tudom meddig hagyjam meg abban a hitben szegényt,h ebből párkapcsolat nem lesz!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése