annyira nem volt pangás januárban ahogy emlékeimben élt. jó nem voltak millióan, de nekem ez is elég visszaálltam a heti 25órás keretre. illetve történt egy kis változás a nyitva tartásban, így a hét első 4napján 1órával hamarabb zárunk, így elindul a vevők között a kapkodás, mikor elindul a "visszaszámlálás" a bezárásig. igaz továbbra is vannak, akik magasról leszarják. ilyen a magyar. a legnagyobb gondot nekem legalább is a váltópénz okozza, vagyis annak hiánya. sokan még mindig pénzváltónak nézik a boltokat...
nemrég megtartottuk az elmaradt Karácsonyt, pasim sütött bejglit, ami 1000x jobb mint ugye a bolti vackok. én vittem neki szaloncukrot és szemezgettünk... majd most hétvégén meg a szilvesztert pótoltuk be, ugyanis elmentünk bulizni. vagyis én csak később csatlakoztam, ugyanis meló után hazajöttem és bealudtam, majd kilenc óra után megébredtem, majd zuhanyzás után a gép előtt ragadtam és 10óra is elmúlt,h elindultam. felmentem hozzá, h együtt indulunk, de nem volt otthon. felhívtam, kicsörgött, de nem vette fel. gondoltam benézek a buliba, szerencsémre a jegyszedő megerősítette,h pasim már ott van, csak morcos. na mondom: adok én majd neki! a tánctéren találkoztam is vele, azt mondta,h ha nem jöttem volna el, akkor szakít velem, mert tuti,h mással vagyok, helyette. :o végül is jól elvoltunk, bár ugyanazok a zenék mennek hónapok óta, ismét produkáltunk egy-egy negatív AIDS-tesztet. :) majd hajnali 2-kor eljöttünk, mert ő elfáradt, ami nem is csoda az ő műtétje után. valahogy mégsem sikerült utána nyugodtan aludnom, csak forgolódtam. így ebéd után visszafeküdtünk, na akkor végre sikerült pár órát aludnom. majd délután ért egy kisebb szívinfarktus, amikor egy pesti haverját hívta fel és, közölte vele,h mindketten leszűrettük magunkat és negatív lett, mert nem kurválkodik, legalább is Ő nem. :'( persze ezt utána szóvá is tettem, amire az volt a válasz,h féltékeny rám és fél,h elveszít. mondtam neki,h erre nincs oka. (ám ha ilyen hozzáállással folytatja, akkor tényleg elveszít engem.)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése