már másodikán le akartam írni, de úgy éreztem kissé le kell nyugodjak.
igaz én rondítottam bele a programba, ám meghívóink is változtattak a menetrenden. az eredeti program szerint 30-án kimentünk volna Szoboszló névnapozni, az enyémet és a másik pár egyik tagjának névnapját is egy füst alatt letudni. ottalvás nem jött össze, na meg a múlt csütörtökön a szemészeten kiderült, h kötőhártya gyulladásom van. bár nem emiatt kértem időpontot 2hónapja, hanem új szemüveghez orvosi vizsgálatért (nem igazán bízok a computeres vizsgálatban). igaz itt is megmérték géppel a szememet, dehagyományos módszerrel is. ám meglepetésemre a dokinő felírt egy szemcseppet. :( így tehát a strandszezont nyitó fürdőzést miattam kellett lemondani. mondhatni döntetlen. ettől függetlenül kimentünk a strandra, de nem fürdeni, hanem a fürdőbálra. este 6-tól 10-ig volt hírdetve műsor, tüzijátékkal zárva, ám pasimnak csütörtökön meló, így a fél9-es busszal vissza. akkor kezdett hisztizni, mikor rájött, h Király Viktort sem tudjuk megnézni, a busz miatt. sem a divatbemutató, sem a néptáncosok nem tetszettek neki. Hien 4angol dal után az egyetlen magyar dalát is elénekelte ("kedvenc sütim" ő mondta így a dal címét). őt Somló Tamás követte, na ekkor már kezdett elegem lenni, h "minden koncerten ugyanazokat a dalokat énekli" mondat bukott ki a pasim száján. így égetni az embert mások előtt. mérges lettem. :@ hazafele úton már nem szóltam hozzá. persze csütörtök estére feltűnt neki,h bajom van. meg is mondtam neki, h olyan lekezelő. erre visszakérdez: mér'? mindig így mondja. :S én meg visszakérdeztem, miért vagy lekezelő? van abban valami igazság, amit tavaly nyáron egy csajszi mondott nekem egyik kirándulásunkon, h: beteg ember csakis beteg emberrel kezdjen párkapcsolatot, különben nem érti az egészséges, h mi miért történik. hiszen neki teljes élete van. bár ez nem azt jelenti,h akkor most vége és visszaköltözöm anyámékhoz. majd hétfőn vagy kicsit később kiderül mi lesz a folytatás.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése